Az Európa Nagydíjnak helyet adó valenciai versenypálya illetékesei sokat dolgoztak a tavalyi futam óta, és a versenyzőkkel, illetve az irányító testülettel történt egyeztetések után, számos helyen módosítottak a pályán, ezzel is növelve a biztonságot.

A boxutca kijáratát átalakították, egy szintre hozták a pálya szintjével, illetve a két szekció közötti falat lebontották. Ezen felül a boxutca belső részére egy gyantaszerű anyagot hordtak fel, hogy nagyobb legyen a tapadása.
A 3-as, 5-ös, 9-es, 10-es, és 14-es kanyarokban a falat hátrább helyezték, míg a 4-es és az 5-ös íven a kerékvetőt megtoldották. Műfű került a 10-es és a 14-es kanyarok kijáratához, hogy elejét vegyék az ívek kiszélesítésének.