Rendkívül nagy előrelépéseket tett a 2015-ös idény első hónapjában, márciusban a McLaren-Honda csapata – nyilatkozta Eric Boullier versenyigazgató.
Rendkívül nagy előrelépéseket tett a 2015-ös idény első hónapjában, márciusban a McLaren-Honda csapata – nyilatkozta Eric Boullier versenyigazgató.
A legendás páros számára rendkívül nehezen indult az év: a téli teszteken műszaki hibák miatt gyakorlatilag alig köröztek, Ausztráliában és Malajziában pedig képtelenek voltak felvenni a versenyt a riválisokkal, versenyzői jobbára a mezőny végén kullogtak – bár való igaz, a második versenyhétvégén azért gyorsultak a McLarenek.
„Nem vagyunk a pontszerzők között, és igen, a Force Inda előtt járunk, de nem itt akarunk lenni” – mondta Eric Boullier.
„Ma még nem mérjük az abszolút teljesítményt – tehát nem harcolunk a pole-okért és győzelmekért –, azonban látjuk már a fejlődést a barcelonai teszthez, illetve Ausztráliához viszonyítva, és óriási a különbség.”
„Mindkét versenyzőnk elégedett volt az egyensúllyal és az autó vezethetőségével, ami nagyon fontos, de így kell folytatnunk.”
A Hondának is bőven van tennivalója, motorjaival ugyanis Malajziában is sok gond volt.
„A motor egyértelműen fejlődött, de egy újabb lépésre van szükség. Az összetevők megbízhatóságán lehet javítani a próbapadon, és nyilván nem sokat köröztünk a teszteken, szóval meg kell oldanunk a kisebb dolgokat.”