Ross Brawn úgy érzi, csapatának még mindig nem sikerült megoldást találnia azokra a problémákra, amik az elmúlt időben igencsak megnehezítették a dolgukat. A csapatfőnök elmondta, hogy a gumik felmelegítésével voltak gondjaik az időmérőn Spában.
Ross Brawn úgy érzi, csapatának még mindig nem sikerült megoldást találnia azokra a problémákra, amik az elmúlt időben igencsak megnehezítették a dolgukat. A csapatfőnök elmondta, hogy a gumik felmelegítésével voltak gondjaik az időmérőn Spában.
A brackley-i bázisú alakulat fantasztikusan kezdte az évet, az első hét futamból hatot simán megnyert, és semmi jele nem volt annak, hogy egyik pillanatról a másikra történik valami, aminek következtében már nem tudja hozni korábbi formáját.
A szakemberek hamar rájöttek arra, hogy a gumik felmelegítésével van problémájuk, aminek megoldásán keményen dolgoztak a nyári szünetben. Valenciában úgy is tűnt, hogy visszatértek az élre, ám a hűvösebb Belgiumban ismét előjöttek a problémák.
“Ismét a gumik hőmérsékletével volt problémánk” – idézte Brawnt az Autosport. “Nem tudtuk működésre bírni a gumikat, és nyilvánvalóan azok a csapatok, akiknek ez sikerült, komoly lépést tettek előre.”
“Különösen Jensonnál szenvedtünk az abroncsokkal. Pénteken nem tűnt olyan rossznak a helyzet, de aztán egy kicsivel lejjebb ment a gumihőmérsékletünk.”
“A probléma valamelyest visszatért, bár a helyzet nem olyan rossz, mint korábban volt. Jól megtankolt autóval nem jön ki annyira, azonban az időmérőn egyértelműen szenvedünk.”
Button csak a 14. helyről vághat neki a mai versenynek, azonban csapattársa, Rubens Barrichello jóval előkelőbb pozícióból várhatja a futam rajtját, miután a negyedik helyet szerezte meg a tegnapi időmérőn, jóllehet a mezőny legkönnyebb autójával körözött az utolsó etapban.
Brawn úgy gondolja, hogy Buttonnál azért látványosabb a probléma, mert sokkal lágyabban vezeti az autót, így a gumikkal is kíméletesebben bánik, ami ebből a szempontból nem túl szerencsés.
“Kíméletesebben bánik a gumikkal, ami normális esetben előny, de ilyen körülmények között egy kicsivel jobban szenved” – magyarázta a csapatfőnök. “Lágyan vezeti az autót, ami általában előnyt szokott jelenteni, azonban mikor az abroncsok üzemi hőmérsékletének határán vagyunk, ez inkább hátrány.”