A Brawn GP csapatvezetője, Ross Brawn szerint ennél rosszabbul nem is alakulhatott volna számukra az időmérő edzés Szingapúrban, ahol Rubens Barrichello a 10., csapattársa, Jenson Button pedig csak a 12. helyen végzett.
A Brawn GP csapatvezetője, Ross Brawn szerint ennél rosszabbul nem is alakulhatott volna számukra az időmérő edzés Szingapúrban, ahol Rubens Barrichello a 10., csapattársa, Jenson Button pedig csak a 12. helyen végzett.
A bajnokság éllovasa már a második etapban kiesett, míg Barrichello az ötödik pozícióban végzett, miután utolsó mért körén összetörte autóját, és keresztülhúzta mindenki számítását, mert piros zászlóval leintették a tréinget, így már senki nem tudta befejezni utolsó mért körét.
Bár az ötödik helyre rangsorolták, a brazil pilóta csak a tizedik pozícióból vághat neki a holnapi versenynek, mert az időmérő előtt váltót kellett cserélni autójában, így egy öt helyes rajtbüntetést kapott.
“Ez egy katasztrofális edzés volt számunkra” – mondta Brawn a BBC Sportnak adott nyilatkozatában az időmérő után. “Alulbecsültük a versenyt a második etapban, és először használt, majd új gumikat tettünk fel az autóra, amiken nem találtuk meg a helyes egyensúlyt.”
“Nagyon közel voltunk ahhoz, hogy mindkét autót elveszítsük a második etapban. Az utolsó etap nem volt rossz, mikor már mindenki a versenyre megtankolt autóval gördült pályára, azonban minden rosszra fordult.”
“Ez nem egy jó nap a bajnokság szempontjából. Össze kell kapnunk magunkat, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a lehető legkisebb kárt szenvedjük, és valamit visszahozzunk holnap.”
Button előnye 26 pont a bajnokság harmadik helyén álló Sebastian Vettellel szemben, aki a második helyről vághat neki a versenynek, és minden esélye megvan arra, hogy faragjon hátrányából Szingapúrban.