A Renault vezére, Flavio Briatore figyelmeztette csapatát, hogy ne szálljon el az elmúlt futamokon elért sikerektől és továbbra is ugyanolyan keményen hajtson, ahogy azt korábban tette, mert csak így lesz esélye harcba szállni a legnagyobbakkal a jövő évben.
A Renault vezére, Flavio Briatore figyelmeztette csapatát, hogy ne szálljon el az elmúlt futamokon elért sikerektől és továbbra is ugyanolyan keményen hajtson, ahogy azt korábban tette, mert csak így lesz esélye harcba szállni a legnagyobbakkal a jövő évben.
A francia nagyvállalat óriásit lépett előre az elmúlt időben, amit az is bizonyít, hogy Fernando Alonso zsinórban két győzelmet aratott a Szinagpúri-, illetve a Japán Nagydíjon, és az elmúlt versenyen is az előkelő negyedik helyen végzett Kínában.
Bár elégedett a Renault eddig mutatott fejlődésével, Briatore tisztában van azzal, hogy továbbra is nagyon keményen kell dolgozniuk, ha harcba szeretnének szállni a bajnoki címért 2009-ben.
“Úgy gondolom, hogy mindenképpen meg kell tartanunk a lendületünket, és bizonyosságot kell szereznünk arról, hogy jó irányba halad a jövő évi autó fejlesztése” – mondta az olasz szakember az Autosportnak.
A Renault borzalmasan kezdte az idei évet, már annak is örült, ha pontot szerzett, ám a folyamatos fejlesztésekkel futamgyőztessé varázsolta az R28-as modellt.
“Nagyon boldog vagyok” – mondta Briatore, akinek csapata bebiztosította magának a negyedik helyet a konstruktőrök versenyében.
“Azt gondolom, hogy fantasztikus fejlődésen ment keresztül a csapat az elmúlt hat-hét versenyen. A Francia Nagydíj után már tudtam, hogy jók leszünk, és Fernando Alonso – a két élmenőtől, Lewis Hamiltontól és Felipe Massától eltekintve – mindenkinél több pontot szerzett.”
“Nagyon meg vagyok elégedve a csapat teljesítményével, két futamgyőzelmet arattunk, Piquet szerzett egy második pozíciót, és szerintem jelen pillanatban mi vagyunk a harmadik legerősebb csapat a mezőnyben, még a BMW-nél is jobb munkát végzünk.”