Jenson Button, a McLaren-Mercedes brit versenyzője szerint a Monacói Nagydíj időmérő edzésén a pályafeltételek kulcsszerepet játszottak abban, hogy nem tudta megverni a pole pozíciót megszerző Sebastian Vettelt.
Jenson Button, a McLaren-Mercedes brit versenyzője szerint a Monacói Nagydíj időmérő edzésén a pályafeltételek kulcsszerepet játszottak abban, hogy nem tudta megverni a pole pozíciót megszerző Sebastian Vettelt.
Két perccel a kvalifikáció harmadik szakaszának leintése előtt Sergio Perez miatt a pályabírók elővették a piros zászlókat, s a brit pilóta ezt követően nem tudott jó kört futni az utolsó etapban, mert elmondása szerint a pálya rendkívüli módon csúszott, és a bokszutca végi hosszú várakozás sem tett jót az abroncsoknak. A McLaren versenyzője így a második helyről kezdheti meg a futamot.
„Nagyon csúszott, de szerettünk volna korán kimenni, hogy megnyomjuk a kivezető kört” – mondta a brit pilóta.
„Viszont nem volt megfelelő a gumihőmérséklet, mert két és fél percig vártunk a bokszutca végén. Legalább a Q3-ban sikerült jó kört futnom – sokkal jobbat, mint a Q2-ben.”
Button emellett említést tett Perezről is. Elmondta, reméli, mihamarabb rendbe jön a mexikói újonc, és pontosan tudja, mit élhet most át, hiszen annak idején ő pont ugyanitt szenvedett kísértetiesen hasonló balesetet.
„Nagyszerű, hogy beszél és rendben van. 2003-ban ugyanoda csapódtam, szóval tudom, mennyire fáj. Nem vagyok biztos abban, hogy versenyezni fog holnap, de remélhetőleg gyorsan rendbe jön.”