Nagy magabiztossággal várja a hónap végi Belga Nagydíjat a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button – az angol szerint a wokingi gárda Spában bizonyítja majd, milyen komoly fejlődést sikerült elérnie.
Nagy magabiztossággal várja a hónap végi Belga Nagydíjat a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button – az angol szerint a wokingi gárda Spában bizonyítja majd, milyen komoly fejlődést sikerült elérnie.
A bajnokság első felében a patinás alakulat képtelen volt felvenni a versenyt a Forma-1 élcsapataival, Button szerint azonban a Magyar Nagydíjon jelentős előrelépést tettek, így Belgiumban akár még a dobogóért is harcolhatnak majd.
A 2009-es év legjobbja hetedikként ért célba a Hungaroringen, elmondása szerint azonban a spái versenypálya jobban fekszik majd a McLaren MP4-28-as versenyautóinak.
„A hetedik hely nem tűnik valami izgalmasnak, a legutóbbi versenyen az ötödik helyért küzdöttünk, de továbbra is úgy gondolom, előreléptünk, mer a Mercedes gyorsabbnak tűnt ellenfeleinél” – mondta Button a magyarországi teljesítményre reflektálva.
„Véleményem szerint jó munkát végeztünk, és úgy gondolom, ezt bizonyítani is fogjuk Spában. Egy más típusú pályáról van szó, egy olyanról, mely kedvezhet azoknak az újításoknak, amelyekkel a következő versenyre érkezünk. Magyarországon talán az idei legjobb versenyünket futottuk. Ez ugyan nem mond sokat, de nagyon kemény idényünk van.”
„A fejlődés persze ott van, és azt hiszem, elégedettnek kell lennünk.”
Button – aki idén még nem tudott dobogóra állni – meg van győződve arról, a McLaren Belgiumban megmutathatja, hogy valóban közelebb került az élcsapatokhoz.
„Az idény azon pontjánál járunk, ahol van némi különbség az élcsapatok és a lassabb alakulatok között. De úgy hiszem, a következő versenyen sokkal közelebb leszünk az élcsapatokhoz, és velük harcolhatunk. Már most nagyon várom már a spái hétvégét.”