Button csalódott a hatodik rajthely miatt - F1VILÁG.HU

Button csalódott a hatodik rajthely miatt

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Csalódottan nyilatkozott a szombati időmérő edzést követően a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button.


Csalódottan nyilatkozott a szombati időmérő edzést követően a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button.

A 2009-es év legjobbja csupán a hatodik helyről kezdheti meg a vasárnapi Európa Nagydíjat, ám hogy miért lassult le a kvalifikáció utolsó etapjára, azt egyelőre még nem tudja pontosan.

„A hatodik hely egy kissé frusztráló, mert az autó elég jónak tűnt a Q2-ben és nem igazán kellett meghajtanom. Tehát nem nagyon tudom, mi változott a Q3-ra” – mondta csalódottan a brit.

„Egy kicsit túlkormányzott volt, és nem volt elég tapadás a hátsó kerekeken a kigyorsításoknál, különösen az első két szektorban. Erre pedig nem igazán számítottam.”

Button elmondta, a ma reggeli szabadedzésen is elégedett volt az MP4-26-os versenygéppel, feltehetően azonban a pályahőmérséklet emelkedése miatt megváltozott az autó egyensúlya az időmérőre, így nem tudta kiautózni a maximumot.

„Az autó nagyon jónak tűnt a délelőtti tréningen. Talán a meleg miatt az egyensúly nem volt olyan jó, mint reggel. Ugyanez volt a helyzet a közepes keverékű abroncsokkal is: kissé túlkormányzott volt az autó, noha a délelőtti edzésen nem okozott ez gondot.”

A McLaren versenyzője mindazonáltal hozzátette, bízik abban, hogy a vasárnapi versenyen jó eredményt érhetnek majd el.

„Mindenesetre biztos vagyok abban, hogy változtathatunk a guminyomáson és az aerodinamikai balanszon holnapra, így jó versenyünk lehet.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!