Jenson Button nem is ünnepelhette volna szebben 200. nagydíját, mint egy győzelemmel. A McLaren brit versenyzője magabiztos és egyenletes teljesítményt nyújtva, megnyerte a Magyar Nagydíjat.
Jenson Button nem is ünnepelhette volna szebben 200. nagydíját, mint egy győzelemmel. A McLaren brit versenyzője magabiztos és egyenletes teljesítményt nyújtva, megnyerte a Magyar Nagydíjat.
A brit versenyző, aki az élmenők közül a legkevesebbet hibázott, magabiztosan nyilatkozott, és dicsérő szavakkal illette csapatát, miután Sebastian Vettel és Fernando Alonso előtt, megnyerte idei második versenyét.
„Valamilyen okból kifolyólag szeretem az ilyen körülményeket, ne kérdezzék, hogy miért, de valamiért ismét működött” – mondta Button, aki 2006-ban, szintén egy esős versenyen szerezte meg pályafutása első futamgyőzelmét a Magyar Nagydíjon.
„Egy hatalmas köszönetet szeretnék mondani a csapatnak. Mindenki nagyon keményen dolgozott, hogy egy ilyen kiváló autót rakjon össze nekünk. Úgy gondolom, nagyon jó formában, és a csúcson kezdhetjük meg a nyári szünetünket, és már a következő megmérettetésre, Spára gondolunk.”
Button, aki három kiállással teljesítette a távot, elmondta, hogy mindvégig irányítás alatt tartotta a futamot, és nagyon élvezte csapattársával, Lewis Hamiltonnal vívott csatáját a vezető pozícióért.
„Utólag már könnyű mondani, de azt gondolom, hogy az első etapban tudtam vigyázni a gumikra, így mikor a többiek már szenvedtek, én még hajtani tudtam” – magyarázta.
„Tudtam, hogy jó formában vagyok, az autó pedig fantasztikusan muzsikált. Tudtam azt is, hogy csak idő kérdése, mikor tudok Lewis elé kerülni a száraz pályán, hiszen igencsak küszködött már az etapja végén.”
„Mindig nagyon jó versenyezni Lewisszal, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült győznöm ezen a hétvégén.”
Button egyébként csak a bajnokság ötödik helyén áll, 100 ponttal lemaradva a listavezető és ezen a hétvégén a második helyen befutó Sebastian Vettel mögött.