Jenson Buttonnak nem sikerült a bravúr, és bár toronymagas esélyesnek tartották, “csak” a második lett a BBC szervezésében megrendezett “Az Év Sportembere” szavazáson, amit végül a Manchester United sztárja, Ryan Giggs nyert meg.
Jenson Buttonnak nem sikerült a bravúr, és bár toronymagas esélyesnek tartották, “csak” a második lett a BBC szervezésében megrendezett “Az Év Sportembere” szavazáson, amit végül a Manchester United sztárja, Ryan Giggs nyert meg.
A közönségszavazás hasonló eredménnyel zárult, mint az elmúlt két évben, hiszen a második helyet egy forma-1-es versenyző szerezte meg, akkor mindkét alkalommal Lewis Hamilton állhatott fel a képzeletbeli dobogó második fokára.
Legutóbb egyébként 1996-ban nyert forma-1-es versenyző ezen a szavazáson, akkor az éppen aktuális világbajnok, Damon Hill kapta a legtöbb szavazatot, miután az elmúlt két évben Schumacherrel vívott kemény csatája után végül megnyerte a bajnokságot az F1-ben.
Az eredményhirdetést megelőzően Button a következőket mondta: “Nagyon sok mindenen átmentünk az elmúlt szezonban. A Brawn dolgozói nagyon keményen hajtottak. Több mint száz százalékot nyújtottak, hogy az autó készen legyen az első versenyre, Melbourne-re.”
“Már az is hatalmas érdem volt számunkra, hogy ott lehettünk a rajtrácson. Már tíz éve az F1-ben versenyzek, és hirtelen azt gondoltam, hogy vége a karrieremnek, hiszen nem voltak más lehetőségeim.”
“Szóval összeálltunk, és hihetetlenül keményen hajtottunk, hogy továbbra is versenyezni tudjunk 2009-ben.”
“A bajnoki cím megszerzése már évek óta nagy álmom. 21 évvel ezelőtt elkezdtem gokartozni egy pub parkolójában, most pedig itt ülök, mint világbajnok, így ez egy fantasztikus érzés.”