Azt követően, hogy Kanadában sem tudott pontot szerezni, lemondott az idei bajnokságról a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button.
Azt követően, hogy Kanadában sem tudott pontot szerezni, lemondott az idei bajnokságról a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button.
A wokingi gárda számára kiábrándítóan indult az idei szezon, radikálisan új versenyautója ugyanis a várakozásokon alul teljesített. Bár pilótái abban bíztak, szépen lassan sikerül majd javítani a teljesítményen, a múlt hétvégi Kanadai Nagydíjon a McLaren tovább folytatta vesszőfutását.
Button emiatt úgy véli, gyakorlatilag semmi esélyük arra, hogy harcba szálljanak az idei elsőségért.
„Nagyon le vagyunk maradva, soha nem fogjuk megnyerni az idei bajnokságot” – mondta csalódottan az angol.
Az idei szezonból még 12 verseny van hátra, Button hátránya azonban már több mint 100 pont a listavezető Sebastian Vettellel szemben.
Bár az idei küszködést látva a McLaren átcsoportosíthatná erőforrásait a jövő évi autó fejlesztésére, Button kifejtette, mindent megtesznek azért, hogy javítsanak az idei konstrukción – ennek pedig legfőbb oka az, hogy csak így garantálhatják, a 2014-es modellel sem futnak zsákutcába.
„Versenyt még nyerhetünk idén” – mondta a 2009-es év legjobbja, noha hozzátette, nem számít arra, hogy hazai versenyén, a soron következő Brit Nagydíjon dobogóra állhat.
Amikor brit újságírók arról faggatták, vajon meddig fog tartani a patinás istálló küszködése, Button így felelt: „Erre a kérdésre senki sem fog tudni választ adni. Szóval nekem sincs értelme megpróbálkoznom vele.”