Jenson Button elárulta, hogy még csak most kezdi felfogni, hogy megnyerte a bajnoki címet az idei évben, ugyanis eddig se ideje, se energiája nem volt ahhoz, hogy kielemezze az idei bajnokságban történteket, mikor a Brawn színeiben felért a csúcsra a Forma-1-ben.

Buttont a hétvégén az év brit-, és nemzetközi versenyzőjévé választották a londoni Autosport Díjátadón, ahol elmondta, hogy ezzel a két díjjal méltóképpen zárhatja le az idei évet, és kezdhet meg egy új fejezetet karrierjében, ezúttal a McLarennel.
A brit pilóta azt is elárulta, hogy még csak most kezdi felfogni, hogy ő a Forma-1 jelenlegi bajnoka, hiszen a szezon után annyira kimerült volt a nagy stressztől, hogy nem is tudott igazán ezzel foglalkozni.
“A Brazil Nagydíj után (ahol bajnokká avanzsált) nagyon megható pillanatokat éltem át, és teljesen kiütöttem magam” – idézte Buttont az Autosport.
“Teljesen kifulladtam, mert nagyon stresszes volt az idei szezon. Aztán az ember hetekig úgy ébred, hogy nem is igazán fogja fel, hogy mit ért el, aztán vannak napok, mikor felkel, és rádöbben, hogy elérte célját, és világbajnok.”
“Mikor ennyi időt tölt el az ember távol a versenypályától, mint én az elmúlt hetekben, egy ilyen díjátadóra érkezni ismét visszahozza az érzéseket, és ez egy tökéletes módja a szezon megünneplésének.”