Button nem akar tesztelni Silverstone-ban - F1VILÁG.HU

Button nem akar tesztelni Silverstone-ban

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button kételkedik abban, hogy túl nagy haszna lesz majd a hónap közepén esedékes fiatalok tesztjének, és könnyen elképzelhető, hogy az angol pilóta nem is gurul majd pályára.


A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button kételkedik abban, hogy túl nagy haszna lesz majd a hónap közepén esedékes fiatalok tesztjének, és könnyen elképzelhető, hogy az angol pilóta nem is gurul majd pályára.

A háromnapos gyakorlást július 17-19. között tartják Silverstone-ban, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pedig a Brit Nagydíjon tapasztalt gumiproblémák miatt a hét elején bejelentette, hogy ezen a teszten a csapatok nemcsak fiatal tehetségeiket, hanem aktív pilótáikat is autóikba ültethetik.

A Sport Munkacsoport szerdai ülésén aztán megállapodás született arról is, az aktív versenyzők mindössze egy napon át tesztelhetnek majd Silverstone-ban, és kizárólag gumiteszteket hajthatnak végre.

Jenson Button szerint azonban nem sok értelme van mindennek, ha csak egyetlen gumispecifikációt próbálhatnak ki, és ráadásul még a beállításokon sem nagyon változtathatnak.

„Ha csak egy típusú gumival körözhetünk, az nem igazán nevezhető gumitesztnek – csak megyünk majd körbe-körbe. Szóval nem hiszem, hogy ott leszek. Vezettem már eleget Silverstone-ban” – mondta a 2009-es év legjobbja.

„Szerintem fontos számunkra, hogy a tesztpilóták kapjanak lehetőséget. Nagyon sokat dolgozunk manapság a szimulátorban, a srácoknak pedig vezetniük kell a versenyautót, hogy össze tudják hasonlítani a dolgokat.”

„Nem bánnám a tesztet, ha tényleg tesztelnénk… vagy, ha gumiteszt lenne. Örömmel csinálnám. De nem igazán érdekel, ha egész nap egyféle gumival kell körözni.”

A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli egy új, kevlárbetétes abroncsot bocsát a csapatok rendelkezésére a hétvégi Német Nagydíjon, hogy megakadályozza a Silverstone-ban látott gumiproblémák megismétlődését. Bár fennáll a veszélye annak, ez valamelyest felborítja majd az erőviszonyokat, Button szerint a biztonság az elsődleges.

„A legfontosabb, hogy a biztonság rendben legyen. Ha egy csapat egytizedes előnyre tesz szert a többiekkel szemben, hát legyen! Ilyen a világ. Azért kell ezekkel a gumikkal versenyeznünk, mert biztonságosabbak. Nem akarunk újabb defekteket. Szerintem senki sem lehet ideges amiatt, ha egy csapat egy tizedet nyer ezzel. De nem tudom, hogy lesz-e egyáltalán változás.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!