Jenson Button nem fogja kipróbálni a McLaren új első szárnyát Abu Dhabiban, ahol minden rossz elérte, ami elérhette azon a hétvégén, amely akár utolsó versenyhétvégéje is lehet a Forma-1-ben.
Jenson Button nem fogja kipróbálni a McLaren új első szárnyát Abu Dhabiban, ahol minden rossz elérte, ami elérhette azon a hétvégén, amely akár utolsó versenyhétvégéje is lehet a Forma-1-ben.
Button csapattársa, Kevin Magnussen kapott először lehetőséget az új elemek kipróbálására, amik már annak a nagyobb javítócsomagnak a részei, melyek a Red Bull egykori aerodinamikai vezetője, Peter Prodromou irányítása alatt születtek meg.
Button az első edzés nagy részét egy felfüggesztésprobléma miatt volt kénytelen kihagyni, majd a második tréning utolsó 35 percére tudott csak csatlakozni a körözéshez, ugyanis egy hidraulikus probléma hátráltatta a munkáját.
A brit pilóta elmondta, hogy mindez azt is jelenti, hogy holnap nem fogja tudni kipróbálni az újításokat, mert nem lenne elég ideje arra, hogy elvégezze a megfelelő összehasonlítást.
„A probléma az, hogy ezeket az elemeket fel kell rögzíteni az autóra, ami akár órákat is igényelhet, így számomra ez nem opció holnapra” – mondta Button.
„Ha nem működnek, akkor nem tudjuk csak úgy lecserélni őket, így ebbe az irányba nem mehetünk el.”
Button továbbá úgy gondolja, hogy a hosszú etapokon amúgy is szenvedni fog a hétvégén.
„Kemény volt a mai nap, és sajnos a sok munka ellenére nem tudtuk úgy beállítani az autót, ahogy szerettük volna” – magyarázta. „Azt gondolom, hogy az egykörös tempónk nem olyan rossz, de a hosszabb etapokon szenvedhetünk.”
Arra a kérdésre, hogy milyen pozitívumokat tud magával vinni a mai napról, Button így felelt: „Elég jó választék volt a jégkrémekből, és a kávé is remek volt, ez a pozitívum. Az autóban mindig nagyon kemény volt a helyzet.”
A McLaren azt egyelőre még nem erősítette meg, hogy Magnussen tovább használja-e az új első szárnyat a hétvége további részében.
„Egy teljesen más filozófia, és mindenképpen jó dolog a jövőre nézve” – mondta a dán versenyző, aki a harmadik helyen végzett a második edzésen.