Annak ellenére, hogy a hatodik helyen végzett az Osztrák Nagydíjon, Jenson Button figyelmeztetett, hogy senki ne várjon túl sokat tőlük a következő versenyeken, hiszen a fejlődés nem jön egyik pillanatról a másikra.
Annak ellenére, hogy a hatodik helyen végzett az Osztrák Nagydíjon, Jenson Button figyelmeztetett, hogy senki ne várjon túl sokat tőlük a következő versenyeken, hiszen a fejlődés nem jön egyik pillanatról a másikra.
A McLaren brit versenyzője egy kusza időmérő edzést követően az előkelő harmadik pozícióból rajtolhatott a Red Bull Ringen, majd az első körökben a második helyen autózott, mígnem a kilencedik körben kereket cserélt és hátrébb csúszott a mezőnyben.
Button végül a hatodik helyen ért célba, azonban elmondta, hogy senki ne várja tőlük, hogy a következő versenyeken sokkal jobbak lesznek, mint az első versenyeken.
„Egyértelműen remek eredmény” – mondta. „A lehető legtöbbet kihoztunk a rendelkezésünkre álló technikából és helyzetekből.”
„Nagyon jó érzés volt ismét az élen harcolni, azonban a sebességünk még nagyon nincs ott, ahogy azt látni is lehetett. Számunkra szinte lehetetlen volt védekezni, ugyanakkor az előzés is esélytelen volt másokkal szemben.”
„Sikerült megvernünk azokat az autókat, amiket meg akartunk, de az előttünk lévők még mindig sokkal gyorsabbak nálunk.”
„Tudjuk, hol kell fejlődést elérnünk, de ezek a területek olyanok, amiket nem lehet egyik napról a másikra feljavítani.”
Button azt is elmondta, hogy rajthelyezése sokat segített azon, hogy előkelő helyen végezhetett a futamon.
„Azt gondolom, hogy a rajthelyezés sokat segített és megkönnyítette az életünket, hiszen tiszta volt a terep előttünk, és a stratégia is egyszerűbb volt így” – mondta.
„Nem hiszem, hogy olyan durván jó lett volna a teljesítményünk, szerintem egy szinten voltunk a Haas és a Force India csapataival, ahol jelenleg állunk.”