Jenson Button fantasztikus teljesítményt nyújtva, megszerezte idei harmadik győzelmét a Bahreini Nagydíjon. A Brawn GP brit pilótája mögött Sebastian Vettel végzett a Red Bullal, akit a pole-ból induló Jarno Trulli követett. Raikkönen megszerezte a Ferrari idei első pontjait.
Jenson Button fantasztikus teljesítményt nyújtva, megszerezte idei harmadik győzelmét a Bahreini Nagydíjon. A Brawn GP brit pilótája mögött Sebastian Vettel végzett a Red Bullal, akit a pole-ból induló Jarno Trulli követett. Raikkönen megszerezte a Ferrari idei első pontjait.
Ahogy arra számítani lehetett, hatalmas hőség fogadta a versenyzőket a szezon negyedik futamának helyet adó Bahreinben, ahol a levegő hőmérséklete 38, a pályáé pedig 51 fok volt, tehát mind a versenyzők, mind a technika komoly kihívás előtt állt.
A Toyota duója várhatta az első sorból a rajtot, ám a pole-ból iduló Jarno Trulli egy kissé beragadt, így csapattársa, Timo Glock elment mellette a célegyenesben.
Az olasz versenyző egy újabb pozíciót veszített Lewis Hamiltonnal szemben, aki az ötödik helyről, a hibrid rendszer (KERS) használatának köszönhetően látványosan felugrott a második pozícióba.
A McLaren brit versenyzője azonban nem tudta tartani pozícióját, Trulli és egy körrel később Jenson Button is elment mellette a célegyenes végén a Brawnnal, míg a Red Bull német pilótája, Sebastian Vettel a harmadikról visszacsúszott az ötödik helyre.
A mezőny hátsó régiójában nagy volt a lökdösődés az első kanyarban, aminek a két BMW Sauber és az egyik Ferrari, Felipe Massa itta meg a levét: mindhármuknak ki kellett állnia a boxba új orrkúpért, így az utolsó pozícióban folytatták tovább a körözést. Ezzel el is úszott számukra a teljes verseny.
A Toyota duója lopta a távolságot az élen, ám ahogy azt az időmérő után kiadott súlyadatok alapján sejteni lehetett, a tizedik körben Glock, majd egy körrel később Trulli is kiállt a boxba új gumikért és üzemanyagért.
Button ezzel átvette a vezetést, és a könnyű autóval olyan előnyt sikerült kiautóznia, hogy a kiállások első körét követően az élre került, miután a Ferrari jól megtankolt finn versenyzője, Kimi Raikkönen a 21. körben kiállt üzemanyagért.
A Brawn GP brit pilótáját több mint 10 másodperccel lemaradva Trulli követte Vettel, és Hamilton előtt. Az első kiállások legnagyobb vesztese egyértelműen az első etapban még az első helyen autózó Glock volt, aki visszacsúszott az ötödik pozícióba.
Button magabiztosan állt az élen, csak a kiállások alkalmával engedte ki a kezéből az első helyet. Vettel a boxban megelőzte Trullit, és feljött a második pozícióba. Bár a Toyota olasz pilótája az utolsó etapra tartogatta a lágyabb keverékeket, mégsem tudott visszavágni Vettelnek, aki a keményebb keverékeken körözött.
Barrichello egy három kiállásos stratégián volt, és miután tíz körrel a vége előtt látogatást tett a boxban, Hamilton mögé az ötödik helyre ért vissza. A pontszerzők sorát Raikkönen, Glock, és Alonso zárta.
Bár parádésan, sok előzéssel kezdődött a verseny, annál laposabban ért véget. Az első kiállások után szinte semmi nem történt a pályán, Button magabiztosan győzött, a Ferrari pedig nagy nehezen, Raikkönennek köszönhetően, megszerezte idei első pontjait.
Bahreini Nagydíj, verseny:
1. Button Brawn GP-Mercedes (B) 1h31:48.182 2. Vettel Red Bull-Renault (B) + 7.187 3. Trulli Toyota (B) + 9.170 4. Hamilton McLaren-Mercedes (B) + 22.096 5. Barrichello Brawn GP-Mercedes (B) + 37.779 6. Raikkonen Ferrari (B) + 42.057 7. Glock Toyota (B) + 42.880 8. Alonso Renault (B) + 52.775 9. Rosberg Williams-Toyota (B) + 58.198 10. Piquet Renault (B) + 1:05.149 11. Webber Red Bull-Renault (B) + 1:07.641 12. Kovalainen McLaren-Mercedes (B) + 1:17.824 13. Bourdais Toro Rosso-Ferrari (B) + 1:18.805 14. Massa Ferrari (B) + 1 kör 15. Fisichella Force India-Mercedes (B) + 1 kör 16. Sutil Force India-Mercedes (B) + 1 kör 17. Buemi Toro Rosso-Ferrari (B) + 1 kör 18. Kubica BMW Sauber (B) + 1 kör 19. Heidfeld BMW Sauber (B) + 1 kör Leggyorsabb kör: Trulli, 1:34.556 Kiesők: Nakajima Williams-Toyota (B) 49