Button: Semmit nem jelent a délelőtti második hely - F1VILÁG.HU

Button: Semmit nem jelent a délelőtti második hely

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button szerint nem szabad túlértékelni a mai első szabadedzésen elért második helyét.


A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button szerint nem szabad túlértékelni a mai első szabadedzésen elért második helyét.

A 2009-es év legjobbja Lewis Hamilton mögött második lett az első barcelonai edzésen, a délutáni gyakorlást pedig a hatodik pozícióban zárta.

Button elárulta, a mai edzésnapon jól látszott, a McLaren autója mennyire érzékeny a hőmérséklet változásaira.

„Délután úgy álltunk, ahogy vártuk. A délelőtt jó volt, és gyorsabbak is tudtunk lenni, mint vártuk” – mondta a brit.

„De kétlem, hogy olyan jó a helyzet, mint ahogy tűnt az első edzésen. Délután, melegebb időben sokkal nehezebb dolgunk volt, nem működött rendesen az autó. Szóval úgy a hosszabb, mint a rövidebb etapokon jobban küszködtünk.”

„Délelőtt talán azért tűntünk gyorsabbnak, mert hűvösebb volt, vagy mert másmilyenek voltak az üzemanyag-terhelések.”

Button ezzel együtt úgy véli, csapata előrelépéseket tett a barcelonai hétvégét megelőzően.

„Van néhány dolog az autó, amik segíthetnek a jobb egyensúly elérésében, és ismét harcolhatunk a Force Indiával, valamint a Williamsszel, de mindenki le van maradva a Mercedestől, mi pedig a Ferraritól és a Red Bulltól is.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!