Jenson Button elégedetten nyilatkozott a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat követően, ahol végre a dobogón is megünnepelhette két héttel ezelőtt megszerzett világbajnoki címét.
Jenson Button elégedetten nyilatkozott a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat követően, ahol végre a dobogón is megünnepelhette két héttel ezelőtt megszerzett világbajnoki címét.
A Brawn brit pilótája hatalmas csatában volt Mark Webberrel a második helyért az utolsó néhány körben, ám végül be kellett érnie a dobogó harmadik fokával, de elmondása szerint ezt nem bánja, mert már az boldoggá tette, hogy a pódiumon ünnepelhetett.
“A mai nap egyfajta bónusz volt számomra, miután megnyertem a címet Brazíliában” – mondta Button a szezonzáró utáni sajtótájékoztatón.
“Nagyon élveztem a vezetést az egész hétvégén. Brazília után könnyű lett volna azt mondani, hogy élvezzük ki a sikert, és ne aggódjunk Abu Dhabi miatt, de mégsem tettük ezt. Büszkék lehetünk magunkra, és arra, amit elértünk, bár a Red Bull jobban teljesített a mai napon.”
Button az első etapban képtelen volt tartani a tempót az előtte haladókkal, azonban a lágyabb keverékű gumikon feljavult autója teljesítménye, és az utolsó körökre beérte Webbert, akivel fej-fej elleni küzdelmet vívott, ám végül alulmaradt vele szemben.
“A keményebb gumikon küszködtem egy kicsit, de mindent megpróbáltam kihozni belőlük” – magyarázta a brit pilóta, aki a futam felénél járva már több mint tíz másodperccel volt lemaradva ausztrál ellenfele mögött.
“A második kiállásom után viszont javult az autó tapadása, így egyre közelebb kerültem Markhoz. Sajnos azonban nem sikerült elmennem mellette, hiszen Mark nem egy olyan ember, akit könnyen meg lehet előzni.”
“Tiszta verseny volt, de a határon voltunk. Kicsit természetesen csalódott vagyok, hogy nem sikerült megszereznem a második helyet, de nagyon élveztem a küzdelmet.”