Végleg kiesett a világbajnoki címért folytatott küzdelemből a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button, miután Brazíliában elért ötödik helyével már matemaikai esélye sincs a trófea elhódítására.
Végleg kiesett a világbajnoki címért folytatott küzdelemből a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button, miután Brazíliában elért ötödik helyével már matemaikai esélye sincs a trófea elhódítására.
A regnáló világbajnok a csapat hivatalos weboldalának nyilatkozva elmondta, nagyon élvezte az interlagosi száguldást, de a tizenegyedik helyről rajtolva ez az eredmény volt a maximum, amit kihozhattak belőle.
“Nagyszerű versenyem volt, remekül szórakoztam, miközben keresztülküzdöttem magam a mezőnyön” – mondta Button.
“A versenyre végre rendbeszedtük az autót, elég jó volt a tempóm és volt néhány kiváló előzésem is. A csapat utána remekül taktikázott. Onnan, ahonnan rajtoltam, nem igazán lehetett volna jobb eredményt elérni, szóval jó, hogy ötödikként értem célba.”
A brit pilóta hozzátette, habár ő már elbúcsúzott a bajnoki címtől, csapattársa, Lewis Hamilton továbbra is az esélyesek között szerepel, noha nagyon nehéz dolga lesz a jövő hétvégi Abu Dhabi Nagydíjon.
“Lewis még meg tudja nyerni a bajnoki címet, de az élen álló három versenynek nagyon rosszul kell szerepelnie, hogy ez megtörténjen, szóval nehéz dolga lesz.”
“Ami engem illet, én már kiestem a játékból, szóval úgy fogom élvezni az utolsó futamot, ahogy a mait is: csak szórakozom és megpróbálom élvezni.”
Button elmondta, habár nem tudta megvédeni világbajnoki címét, biztos abban, hogy az idei eredményekre könnyedén építhetnek majd jövőre.
“Tavaly Brazíliában nyertem meg a trófeát, idén pedig itt veszítettem el. De összességében igazán jó szezonunk volt. Ez egy tanulóév volt számomra, egy remek edzés a következő idényre: hiszem, hogy kiválóan tudunk majd erre építeni 2011-ben.”
“A McLaren egy nagyon erős csapat – ami azt illeti, kétlem, hogy van olyan istálló, mely erősebb lenne nálunk.”