Bár a Hungaroringen a Q3-ról is lemaradt, Jenson Button biztos benne, hogy csapata, a McLaren folyamatosan fejlődik. Mondandóját legalább csapattársa, Sergio Perez alátámasztotta némileg, hiszen ő bekerült a top10-be.
Bár a Hungaroringen a Q3-ról is lemaradt, Jenson Button biztos benne, hogy csapata, a McLaren folyamatosan fejlődik. Mondandóját legalább csapattársa, Sergio Perez alátámasztotta némileg, hiszen ő bekerült a top10-be.
„Egy kicsit jobb eredményre számítottam itt. Hoztunk néhány jó fejlesztést erre a hétvégére, csak a kellő egyensúlyt nem igazán találtuk meg köztük”- kezdte Button a számára egy 13. rajthelyet hozó kvalifikáció után.
A brit pilóta elmondta, használt gumikon az autó egyensúlya rendben van, de az új abroncsokon nem igazán boldogul. A pálya adottságait tekintve viszont javulást vár holnap, legalább is ami a helyezését illeti.
„Ez egy nagyon szokatlan pálya. Szerintem valamilyen szinten olyan, mint Spa, és a helyezések terén jókora javulást láthatunk majd.”
Button arra is kitért, hogy az új fejlesztések zömével már a 2014-es szezonra készül a McLaren, tehát nem csinálnak titkot abból, hogy az idei bajnokságból már nem is akarnak sokkal többet kihozni.
Perez bekerült ugyan a Q3-ba, de ott már csak a keményebb gumikon körözött egy keveset, ezzel is a versenyre készülve. „A végén a keményebb gumik mellett döntöttünk, ami a tempónkat figyelembe véve, azt hiszen nem volt rossz húzás.”
„Vasárnap esélyünk lesz jó pontokért harcolni, miután teljesen más taktikán leszünk, mint a többiek. Az lesz a célunk, hogy szerezzünk néhány pontot.”