Jenson Button sajnálja, hogy elhagyja jelenlegi csapatát, mellyel hét év után végre felért a csúcsra, de úgy érzi, nem hagyhatta ki azt a lehetőséget, hogy csatlakozhat Lewis Hamilton mellé a McLaren istállóhoz, ahol új kihívások várnak rá.

A brit versenyző a legnehezebb pillanatban is lojális maradt csapatához, és annak ellenére sem keresett más munkaadót, hogy a Honda a tavalyi év végén bejelentette kivonulását, és sokáig kérdéses volt a brackley-i bázisú alakulat jövője.
Ezért is volt meglepő, hogy akkor, mikor végre felért a csúcsra, úgy döntött, hogy távozik, és máshol próbál szerencsét a jövő évben a Forma-1-ben.
Button azért elmondta, hogy bár fájó a búcsúzás, úgy érezte, hogy szüksége van az új kihívásokra, amiből nem lesz hiány a leköszönő világbajnok, Lewis Hamilton mellett a wokingi alakulatnál.
“Úgy éreztem, hogy erre szükségem van a karrierem szempontjából” – idézte az idei világbajnokot az Autosport. “Mindennel az volt a célunk, hogy közelebb kerüljünk a bajnoki cím megszerzéséhez, mind a Hondával, mint pedig most a Brawnnal, ami végre sikerült 2009-ben.”
“Nagyon izgatott vagyok, de egyben szomorú is, hogy egy olyan alakulatot kell most elhagynom, amellyel az elmúlt hét évben együtt dolgoztam. Azonban minden jó dolog egyszer véget ér, és mi a csúcson fejeztük be a közös munkát.”