Dennis: Hamilton butasága miatt történt a feltartás - F1VILÁG.HU

Dennis: Hamilton butasága miatt történt a feltartás

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis felmentette Fernando Alonsót, és kijelentette, nem a spanyol versenyző volt a hibás amiatt, hogy csapattársa, Lewis Hamilton lecsúszott utolsó gyorsköréről a Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén.

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis felmentette Fernando Alonsót, és kijelentette, nem a spanyol versenyző volt a hibás amiatt, hogy csapattársa, Lewis Hamilton lecsúszott utolsó gyorsköréről a Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén.

Alonso rengeteg kritikát kapott a mai időmérő edzést követően, amiért sokak szerint indokolatlanul sok időt várakozott szerelői társaságában utolsó kiállásakor. Az időhúzás pedig azt eredményezte, hogy a mögötte várakozó csapattársa, Lewis Hamilton már nem tudott felérni a célegyenesbe, és nem tudta megkezdeni utolsó mért körét, így lecsúszott a rajtelsőségről.

Az ügyet a versenybíróság jelenleg is vizsgálja, ám a csapatvezető, Ron Dennis elmondta, hiába emelte fel a nyalókát az autó előtt álló szerelő, Alonso versenymérnöke arra utasította versenyzőjét, hogy még ne induljon el.

“Mérnöke utasította arra, mikor induljon el” – mondta Dennis az időmérő után a riportereknek. “Versenymérnöke utasításait figyelte. Akkor indult, mikor arra parancsot kapott. Ez így megy. Azonban, ha azt gondolja valaki, hogy szándékosságról van szó, akkor csak tegye. Elmondom pontosan, hogy mi történt.”

Dennis megerősítette, Hamilton nem engedelmeskedett a csapatnak, és nem engedte maga elé Alonsót, hogy a spanyol egy extra körrel többet teljesíthessen az időmérő edzés utolsó, üzemanyag fogyasztásról szóló harmadik etapjában.

“Nem voltak összhangban, ugyanis Lewisnak le kellett volna lassítania, és hagynia kellett volna, hogy Alonso elmenjen mellette. De ő nem engedelmeskedett. Önfejűen megtartotta vezető pozícióját. Ezért estünk ki a ritmusból” – magyarázta Dennis. “Mindig átbeszéljük, milyen lesz a stratégiánk, hogy alakítjuk a történéseket egy adott versenyen, de most kicsúszott a kezünkből az irányítás.”

“Számos eljárás van az időmérő edzés során. Sokszor láthatták már, hogy előfordul olyan, mikor egy versenyző a boxutca végén megáll, és várakozik arra, hogy tiszta legyen előtte a pálya. Ilyenkor minden pontosan, precízen ki van számolva. Tudjuk, mikor kell kiküldenünk az autót, hogy a gumik hőmérséklete megmaradjon, és azt is tudjuk, meddig tarthatjuk a boxutcában versenyzőinket.”

“Az üzemanyag égetés időszaka mindig változó, a pályáktól függően egyik versenyzőnk mindig egy kicsivel több üzemanyagot fogyaszt el. Ezt előre kiszámoljuk, kinek érdemes több kört megtennie az időmérő utolsó etapjában. Most úgy ítéltük meg, hogy úgy járunk jobban, ha Fernando köröz többet. A felállás rendben volt, úgy terveztük, hogy versenyzőink az első körben helyet cserélnek egymással, de ez nem történt meg, ami miatt nagyon dühösek voltunk.”

“Ezzel borult az egész stratégiánk, autóink rossz helyen voltak a pályán, így a kiállásokat is át kellett variálnunk. Nagyon bonyolult dolgok ezek, és végül ez azt eredményezte, hogy Lewis nem tudta megkezdeni utolsó gyorskörét. Őszintén mondom, nagyon nehéz kezelni két ilyen hihetetlenül versenyképes pilótát. Nyilvánvalóan hatalmas a nyomás a csapaton belül. Ezt nem is titkoljuk. Mindketten nagyon versenyképesek, és céljuk a győzelem, így roppant óvatosnak és körültekintőnek kell lennünk minden egyes helyzetben.”

“A mai nap szemtanúi voltunk egy olyan mechanizmusnak, amely nem működik és csak nagyobb feszültséget gerjeszt a csapaton belül. Azonban elmondtuk, mi történt pontosan, és innentől kezdve az már a mi dolgunk, hogyan oldjuk meg a helyzetet. Természetesen Lewis kényelmetlenebbül érzi magát ebben a helyzetben, mint Fernando. Azonban ilyen az élet, így mennek a dolgok, és ha nem akar beszélni róla, az is teljesen rendben van.”

Hirdetés

“Azonban én most őszintén elmondtam, mi is történt valójában az időmérő edzés utolsó felében. Hatalmas a nyomás, így megtörténnek ilyen esetek, de ez az élet, meg kell tanulnunk, hogyan kell kezelni az ilyet.”

“Annak viszont örülnünk kell, hogy megszereztük az első sort azon a versenyen, ahol az előzés szinte lehetetlen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!