Ahogy arra már hetek óta számítani lehetett, a Virgin Racing kedd délelőtti sajtótájékoztatóján hivatalosan is megerősítette, hogy Lucas di Grassi lesz Timo Glock csapattársa a következő idényben.
Ahogy arra már hetek óta számítani lehetett, a Virgin Racing kedd délelőtti sajtótájékoztatóján hivatalosan is megerősítette, hogy Lucas di Grassi lesz Timo Glock csapattársa a következő idényben.
Hónapok óta nyílt titok, hogy a Virgin lesz a Manor Grand Prix névadó szponzora, ám a hivatalos bejelentésre a mai napig várni kellett.
Richard Branson cége kedd délelőtt egy londoni sajtótájékoztatón fedte fel csapata új logóját, illetve azt, hogy a Renault idei tesztpilótája, Lucas di Grassi lesz Timo Glock márkatársa a 2010-es szezonban.
Glock már hetekkel ezelőtt aláírt a csapathoz, miközben di Grassi csak nemrég egyezett meg a vezetéssel. A brazil versenyző az elmúlt négy szezont a GP2-ben töltötte, és az elmúlt két évben, mint tesztpilóta dolgozott a Renault F1 Team színeiben.
“Nagyon jó érzés itt lenni, egy álom megvalósulása, miután két évet tesztpilótaként töltöttem el az F1-ben” – mondta di Grassi. “Úgy érzem, tesztpilótaként és GP2-es versenyzőként elég tapasztalatot szereztem ahhoz, hogy eredményesen mutatkozhassam be a királykategóriában.”
A csapat sportigazgatója, John Booth szintén elégedetten nyilatkozott, ugyanis meggyőződése, hogy egy kiváló párossal kezdhetik meg a jövő évet a Forma-1-ben.
“Húsz éves tapasztalatom van a versenyzőkkel való munkában” – mondta. “Voltam olyan szerencsés, hogy néhány fantasztikus versenyzővel dolgozhattam együtt ez idő alatt, így remélem, ez segített abban, hogy ki tudjam szúrni a jó versenyzőket.”
“A négy versenyző, aki most itt van velünk, az a négy, akit a versenyzői felállásunkban látni akartunk. Ők a tökéletes versenyzők.”
Glock és di Grassi munkáját a portugál Alvaro Parente és a brazil Luiz Razia segíti majd, mint tesztpilóta. Mindkét versenyző a GP2-es mezőnyt erősítette az idei évben.