Donington megkapta az átépítési engedélyt - F1VILÁG.HU

Donington megkapta az átépítési engedélyt

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Donington Park egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy készen álljon helyet adni a Brit Nagydíjnak a 2010-es idényben, miután a vezetőség csütörtök este megkapta az engedélyt a pálya átépítésére.

A Donington Park egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy készen álljon helyet adni a Brit Nagydíjnak a 2010-es idényben, miután a vezetőség csütörtök este megkapta az engedélyt a pálya átépítésére.

Ahogy arra számítani is lehetett, a North West Leicestershire kerületi tanács csütörtökön áldását adta a pálya átépítési terveire, így a 100 millió fontos beruházás napokon belül megkezdődhet.

A Donington Park vezetése még a tavalyi évben egyezett meg a sport kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone-nal arról, hogy Silverstone helyett hozzájuk látogat a mezőny a jövő évben, ám ehhez komoly átalakításokat kell végrehajtaniuk.

A tervek szerint egy teljesen új boxutcát kap a brit pálya, illetve kibővítik a lelátókat és a média létesítményeket. Ehhez azonban a helyi kormány jóváhagyása kellett, ami sokáig váratott magára, de végül – hosszas tanácskozás után – megszületett.

A tegnap esti megbeszélést követően a pálya vezetője, Simon Gillett elégedetten nyilatkozott és elmondta, száz százalékosan biztos abban, hogy a munkálatok időben befejeződnek, és a Donington Park helyet adhat a Brit Nagydíjnak 2010-ben.

“Donington bizonyítani fog. Minden bizonnyal ünnepelni fogunk ma este” – mondta Gillett.

“Ez egy komoly előrelépés, és egy újabb cél kipipálva. A munkafolyamat minden egyes szakaszában elkötelezett maradok, ahogy azt már tőlem megszokhatták, és arra törekszem, hogy ez azokban az emberekben is meglegyen, akikkel együtt dolgozom ezen a projekten.”

“Mindig is szem előtt tartom a 2010. júliusi dátumot. Magabiztos és pozitív vagyok, hogy mindent el tudunk, és el fogunk érni, amit megígértünk. Addig nem is pihenek, míg nem látom a Brit Nagydíjat a Donnington Parkban a következő évben” – tette hozzá a pálya igazgatója.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!