A Honda management által lefektetett január 31-i határidőig már csak 10 nap van hátra, és most a Forma-1 mindenható ura, Bernie Ecclestone is beszállt az eladásba, mivel neki is érdeke, hogy a versenysorozatában minél több induló részt vehessen.

Ennek ellenére 18 autóval is elindulhat a szezon, pedig több internetes médium is azt sugallta, hogy 20 autó kell a rajtrácsra, noha az nincs lefektetve a szabályokban.
“Segítek az eladásban, és közvetítőként leszek jelen a tárgyaláson” – szögezte le a házasságát sikerrel megmentett brit a Sport Bild érdeklődésére felelvén.
Állítólag még mindig több érdeklődő van a csapat iránt, és a lista élén továbbra is a már régóta emlegetett görög milliárdos, Achilleas Kallakis áll.