Ecclestone kétli, hogy Massa visszatér 2009-ben - F1VILÁG.HU

Ecclestone kétli, hogy Massa visszatér 2009-ben

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Annak ellenére, hogy folyamatosan javul az állapota, és már az intenzív osztályt is elhagyta, Felipe Massa minden bizonnyal nem fog visszatérni az idei évben, legalábbis ez a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone véleménye.

Annak ellenére, hogy folyamatosan javul az állapota, és már az intenzív osztályt is elhagyta, Felipe Massa minden bizonnyal nem fog visszatérni az idei évben, legalábbis ez a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone véleménye.

Bár orvosai bizakodóak, és az eddigi vizsgálatok mind pozitív eredménnyel zárultak, még túl korai lenne kijelenteni, meddig tart a brazil versenyző felépülése, és mikor lesz elég fitt ahhoz, hogy visszaüljön a pilótafülkébe.

Ecclestone örül annak, hogy Massa egyre jobban van, azonban azt gyanítja, hogy a brazil az idei évben még biztosan nem térhet vissza a Forma-1-be.

“Nehéz megmondani, hogy Massa lesz-e olyan állapotban, hogy még az idei évben visszatérhessen a versenypályára. A jövő évvel kapcsolatban nem tudok nyilatkozni, de kétségeim vannak afelől, hogy idén visszatér” – mondta a brit üzletember.

“Az viszont nagyon jó dolog, hogy eddig úgy tűnik, a szeme sokkal jobb állapotban van, mint azt korábban gondolták.”

A Ferrari időközben azt is megerősítette, hogy Michael Schumacher veszi át Massa helyét, amíg a brazil fel nem épül. Ecclestone még a hír bejelentése előtt nem adott sok esélyt annak, hogy a hétszeres világbajnok visszatérjen a Forma-1-be.

“Kétségeim vannak afelől, hogy Schumacher visszatér” – mondta tegnap délelőtt Ecclestone. “Szuper fitt volt, amikor vezetett, és az, hogy ismét olyan fitt legyen, és tesztelés nélkül felkészüljön arra, hogy visszaüljön az autóba, talán túl nagy kérés lenne.”

A Ferrari a napokban egy speciális tréninget ír elő Schumachernek, hogy mielőtt hivatalosan is bejelenti a német versenyző visszatérését, megbizonyosodjon arról, hogy visszatérése nem hordoz-e magával rejtett veszélyeket.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!