A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone lánya, Tamara Ecclestone szerint Jenson Button csak kiváló autójának köszönheti idei vb-címét, és kevésbé megérdemelten ért fel a csúcsra, mint egy éve honfitársa, Lewis Hamilton.

A Brawn brit versenyzője fantasztikusan kezdte az évet, az első hét versenyből hatot simán megnyert, és a szezon első felében felhalmozott előnyének, illetve ellenfelei hibáinak köszönhetően, sikerült megtartania előnyét, és megszereznie a bajnoki címet.
Button utolsó győzelmét a júniusi Török Nagydíjon aratta, és azóta csak kétszer állhatott fel a dobogóra, ám végül így is sikerült felérnie a csúcsra, így Tamara szerint nem méltó bajnoka a sportnak.
“Nem gondolom, hogy Jenson Button megérdemelte a bajnoki címet” – mondta a 25 éves Tamara a Daily Mailnek. “Oly sok éve van már a sportban, és még soha nem került közel ahhoz, hogy megszerezze a bajnoki címet.”
“Most hirtelen egy versenyképes autóban találta magát, és megnyerte a bajnokságot. Mindössze csak hat versenyt nyert, azt is a szezon elején. Ha mindenki azonos autóval versenyzett volna, akkor biztosan nem lesz bajnok.”
“Lewis Hamilton sokkal jobb versenyző, és kedvesebb ember” – tette hozzá Tamara, aki a Sky Sport boxutcai riportereként tevékenykedik a forma-1-es versenyeken.