A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone szerint a Mercedes hibája, hogy Michael Schumacher eddig még csak a dobogóra sem állhatott fel az idei évadban, ugyanis biztos abban, hogy egy ütőképes autóval a győzelmekért harcolhatna.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone szerint a Mercedes hibája, hogy Michael Schumacher eddig még csak a dobogóra sem állhatott fel az idei évadban, ugyanis biztos abban, hogy egy ütőképes autóval a győzelmekért harcolhatna.
„Ha Michael egy Red Bullban ülne, akkor biztos vagyok abban, hogy rá tenném a pénzemet” – mondta a brit üzletember a Sport Bildnek adott interjújában.
A hétszeres világbajnok három év kihagyás után tért vissza a Forma-1-be, azonban visszatérése nem úgy sikerült, ahogy azt sokán várták tőle, hiszen eddig szinte rendre kikapott csapattársától, Nico Rosbergtől, aki kétszer annyi pontot szerzett, mint ő.
Ecclestone azonban védelmébe vette Schumachert, és így folytatta: „Mikor az emberek azt mondják nekem, hogy Rosberg gyorsabb Michaelnél, csak annyit válaszolok, hogy nem Michael, hanem Nico az, akinek még bizonyítania kell.”
A Forma-1 impresszáriója azt is elmondta, hogy nagyon örül Michael visszatérésének, hiszen minden idők legsikeresebb autóversenyzőjének puszta jelenléte is jól látszik a nézettségi számokban.
„A média sokkal jobban figyel a Forma-1-re, Michaelnek köszönhetően. Nagyra becsülöm, hogy megtette ezt a lépést, és három év kihagyás után visszatért a királykategóriába” – magyarázta Ecclestone.
Schumacher már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy az idei évet felkészülésnek tekinti 2011-re, mikor célja az lesz, hogy újabb bajnoki címet szerezzen a Forma-1-ben.
„Továbbra is az a célom, hogy újabb bajnoki címet szerezzek” – mondta a német versenyző, aki egy három évre szóló szerződést kötött a Mercedesszel, így ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor 2012-ig a Forma-1-ben versenyez.
„Tisztában voltam és vagyok azzal, hogy a siker nem jön egyik pillanatról a másikra, időbe telik, míg felveszem a ritmust, és ismét az élen tudok versenyezni, és harcba tudok szállni a bajnoki címért.”
Schumacher eddigi legjobb eredménye két negyedik helyezés volt az idei évben.