A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone szerint egy német versenyző lesz a világbajnok a következő idényben, de az nem a nagy visszatérő Michael Schumacher, hanem jó barátja, Sebastian Vettel lesz.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone szerint egy német versenyző lesz a világbajnok a következő idényben, de az nem a nagy visszatérő Michael Schumacher, hanem jó barátja, Sebastian Vettel lesz.
A brit üzletember nagyon ürül a hétszeres világbajnok visszatérésének, aki biztos abban, hogy kiválóan fog teljesíteni a jövő évben, de komoly ellenfelekre fog találni a mezőnyben, akik közül honfitársa, Vettel bizonyulhat majd a legkeményebbnek.
“Természetesen az is lehetséges, hogy Schumacher megszerzi a bajnoki címet, de ez másik öt versenyzőről elmondható a mezőnyben” – nyilatkozta Ecclestone a német Bildnek.
“A fiatalabb versenyzők mindent megtesznek majd azért, hogy megverjék, ő pedig meg akarja mutatni nekik, hogy mire is képes. Ez a dolog szépsége. Többen is vannak, akik képesek lesznek harcba szállni Schumacherrel.”
“Ott van Hamilton, és Alonso, de én úgy gondolom, hogy Sebastian Vettel lesz a világbajnok a következő idényben a Forma-1-ben.”
A sportág impresszáriója szerint egy fantasztikus évad előtt állunk, hiszen hosszú idő után ismét négy világbajnok lesz a mezőnyben, ami még érdekesebbé tesz majd a küzdelmet.
“A jövő évben négy jelenlegi és egykori világbajnok sorakozhat majd fel a rajtrácsra, Alonso, Hamilton, Button, és Schumacher személyében. Nem is emlékszem arra, hogy mikor fordult elő legutóbb ilyen” – tette hozzá Ecclestone.