A Williams istálló technikai igazgatója, Pat Symonds úgy nyilatkozott, új, Mercedes-motorral hajtott versenygépük álomszerűen teljesített az első két előszezoni teszten.
A Williams istálló technikai igazgatója, Pat Symonds úgy nyilatkozott, új, Mercedes-motorral hajtott versenygépük álomszerűen teljesített az első két előszezoni teszten.
Habár a múlt heti, bahreini gyakorláson a grove-i alakulat legjobb körideje jelentősen elmaradt a Mercedesszel leggyorsabbnak bizonyuló Nico Rosbergénél, az FW36-os versenygép megbízhatóan teljesített, a legtöbb kört tette meg a mezőnyben.
A Williams tavaly csak kilencedik lett a gyártók versenyében, Pat Symonds azonban biztos benne, idén jobban fog teljesíteni az alakulat.
„Egy dologra nagyon büszkék vagyunk a Williamsnél, mégpedig arra, hogy mi voltunk az egyetlen csapat, mely eddig nem okozott piros zászlót a teszteken. Egyszer sem álltunk meg a pályán, ez pedig remekül minősíti az alakulatot” – mondta a szakember a Sky Sports F1 televíziónak nyilatkozva.
„Még az elején teljesen elbuktunk egy tesztnapot a kábelezés problémája miatt, ami az üzemanyagrendszer elektronikájával volt összefüggésben, de ezután az autó álomszerűen üzemelt.”
A csapat az eddig látottak alapján kiválóan alkalmazkodott az új szabályokhoz, noha korántsem volt könnyű dolga, hiszen idén már a Mercedes erőforrásaival vág neki a bajnoki küzdelmeknek.
„Az új hajtáslánc komplexitása miatt mindenkinek egy kicsit többet kellett tanulnia, kicsit újra kellett programoznunk magunkat, hogy megértsük ezeket a rendszereket” – magyarázta Symonds.
„A motor eddig nagyon megbízhatóan üzemelt nálunk, nagyon erős és nyomatékos. Szóval le a kalappal előttük.”