Egymásra mutogatnak a McLaren pilótái - F1VILÁG.HU

Egymásra mutogatnak a McLaren pilótái

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Látványos és kőkemény csatát vívott egymással a McLaren két versenyzője, Jenson Button és Sergio Perez. Az autók többször össze is értek, és a futam utáni nyilatkozatokból kiderül, van némi feszültség a pilóták közt.


Látványos és kőkemény csatát vívott egymással a McLaren két versenyzője, Jenson Button és Sergio Perez. Az autók többször össze is értek, és a futam utáni nyilatkozatokból kiderül, van némi feszültség a pilóták közt.

Az eddig halovány McLaren hirtelen erőre kapott Bahreinben, de a csapatvezetés legfőbb bánatára ezt nem a többiek ellen bizonyították pilótáik, hanem a futam nagy részében egymással viaskodtak.

Végül mindketten célba értek, de többször is veszélyes közelségbe kerültek egymáshoz. Button rádión többször is rimánkodott csapatának, hogy hűtsék le mexikóit, de a csata ezután is folytatódott.

„A rádión a futam hevében, érzelmektől vezérelve szóltam, de igazából most is ugyanezt tudnám mondani. A verseny nagyszerű volt, egyedül Checo (Perez) nem volt az”- idézte az Autosport a leintés után megszólaló Buttont.

„Túlságosan agresszív volt. 300 kilométer per órás sebességnél nem számítsz arra, hogy a csapattársad melléd jön, és a kerekeivel neked megy. Ez meglepő volt számomra, és talán nem én vagyok az egyetlen, aki így vélekedik”- fejtette ki véleményét a rutinos pilóta.

Persze Pereznek is megvan a maga véleménye, ami talán nem meglepő módon nem teljesen egyezik Buttonéval, igaz, az agresszív jelzőt ő is használta. „Azt gondolom, annyira voltam agresszív, amennyire ő is az volt. Talán tényleg túl sok volt, de mindketten befejeztük a versenyt. Erről az esetről biztosan beszélnünk kell majd”- füstölgött a mexikói, akit egy alkalommal Button határozottan leterelt a pályáról.

A csapatfőnök Martin Whitmarsh még nem foglalt állást, de az egyértelmű, hogy le kell ültetnie versenyzőit, akik egyébként egy 6. (Perez) és egy 10. hellyel zárták a hétvégét.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Következő cikk