Előzésre alkalmatlanok a pályák az F1-ben - F1VILÁG.HU

Előzésre alkalmatlanok a pályák az F1-ben

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A McLaren főmérnöke, Paddy Lowe tisztában van azzal, hogy az idei évben bevezetett új szabályok elbuktak, mert nem sikerült növelni az előzések számát a versenyeken, de úgy gondolja, hogy ezért nem az aerodinamikai regulák, hanem a pályák a felelősek.

A McLaren főmérnöke, Paddy Lowe tisztában van azzal, hogy az idei évben bevezetett új szabályok elbuktak, mert nem sikerült növelni az előzések számát a versenyeken, de úgy gondolja, hogy ezért nem az aerodinamikai regulák, hanem a pályák a felelősek.

Idén szinte teljesen megváltoztak az autók aerodinamikájára vonatkozó szabályok, melyek elsődleges célja az volt, vagyis az lett volna, hogy elősegítsék az előzéseket.

Bár az Előzési Munkacsoport (OWG) rengeteget dolgozott azon, hogy elérje ezt a célt, az idei évben is pontosan ugyanolyan kevés előzést láthattunk a pályán, mint az elmúlt években, és a párharcok általában a boxutcában dőltek el.

“Az OWG nagyon sokat dolgozott az új szabályokon, melyek végül nem arattak nagy sikert, ezt töredelmesen bevallom. A szabálymódosítások nem hozták meg azt, amit elvártunk volna tőlük” – magyarázta Lowe a McLaren által szervezett telefon- konferencián.

“Az új szablyok kialakításakor két irányelvet követtünk: az egyik az volt, hogy csökkentsük az aerodinamikai leszorító erőt, a másik pedig, hogy a karosszéria módosításával könnyebbé tegyük a vezető autó követését.”

“Az első célt szinte egyáltalán nem sikerült elérnünk, mert az autók szinte teljesen visszatértek a tavalyi leszorító erő szinthez, szóval nem várhatunk változást attól, ami valójában meg sem történt. A vezető autó követése nem borzalmas, de így sem látunk több előzést.”

“Azonban nem hiszem, hogy bármiféle csodára számíthatunk. Az autók teljesítménye minden eddiginél közelebb van egymáshoz, ami szintén nem segít az előzések szempontjából. Ez egy nagyon nehéz feladat, és talán nem is ezen a területen kell keresni a megoldás kulcsát.”

Ahogy azt már korábban mások is mondták, Lowe szerint is a pályákkal van a nagyobb baj, ugyanis a kanyarokat csak egyetlen íven lehet ideálisan teljesíteni, ha viszont több variáció állna a versenyzők rendelkezésére, talán az előzés is több lenne.

“Személy szerint azt gondolom, hogy a pályákkal kellene kezdenünk valamit” – folytatta a brit szakember.

“Ha elmész egy pályára, és megkérdezel egy versenyzőt, hogy hol lehet előzni, a következőket fogja mondani: ’csak egy hely van, ahol talán előzni lehet, mégpedig ez a kanyar’. Ha pedig végigmész az összes pilótán, mindenki azt a kanyart jelöli meg.”

Hirdetés

“Felmerül tehát a kérdés, hogy miért nem úgy van kialakítva az összes kanyar, hogy a pilóták könnyedén előzési pozícióba kerülhessenek?” – tette fel a kérdést Lowe.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!