1988-ban került először megrendezésre, azóta már a hetedik helyszínre vonzza a motorsport rajongókat.

1988-ban került először megrendezésre, azóta már a hetedik helyszínre vonzza a motorsport rajongókat.

Bár én csak 2007-ben voltam először, a hangulat annyira magával ragadott, hogy 2008-ban is látnom kellett.

Pénteken érkeztem Londonba, most az egyszer kicsit felkészületlenül – mármint ami a hatalmas méretű, távirányítós autókkal festett Lewis Hamilton festmény hollétét illeti. Csak annyit tudtam, hogy a Tower híd közelében található. Naivan azt gondoltam, hogy az ott dolgozók majd mosolyogva útbaigazítanak… de nem, senki nem tudott segíteni. Az egyik büfés kérte, hogyha kiderítem, akkor szóljak neki is, mert nagyon érdekli. Miután hazajöttem, akkor láttam a neten, hogy nem jártam tőle messze, és a büfés srác pedig a képtől mindössze alig 400 méteres távolságon belül tevékenykedik, annak tudta nélkül. Így jártam, de ez amolyan grátisz lett volna, mert nem kifejezetten ezért mentem Londonba.

Másnap reggel a zuhogó eső már jól ismert hangjára ébredtem, mely előző este erős széllel vegyítve már ártalmatlanná tette az ernyőmet. Az egyik ajándékboltban sikerült egy “I love London” feliratú verziót beszerezni, és azzal indultam utamra Londonból a Wembley felé. Szép küzdelem volt ez a természet erői ellen, de hála a remek tömegközlekedési hálózatnak, hamar odaértem a szállásomra. Lepakoltam, majd tovább indultam a jellegzetes Wembley stadion felé, ahol tavaly rendezték meg először a “Race of Champions”-t (ROC), avagy a bajnokok tornáját. Akit a rendezvény bővebben érdekel, (autók, résztvevők életrajza, koncepció, történelem) az látogasson el a www.raceofchampions.com honlapra.

Arról nem ejtettem eddig szót, hogy mit is kerestem ott szombaton, amikor a ROC vasárnap volt. Nos, azért, mert szombaton gyakoroltak a pilóták, ismerkedtek a különböző autókkal és a pályával. Sokra nem mentek vele, mivel egész nap zuhogott az eső és fújt a szél, és a stadion pedig nem volt fedett, csupán a nézőtér nagy része. Inkább kihívásnak tekinthették, ráadásul némelyik autónál már a beszállás művészetének elsajátítása is külön kihívás volt.

A bejáratnál találkoztam egy lánnyal, aki egy londoni újságtól jött. Leültünk meginni egy kávét/teát, hogy kicsit felmelegedjünk. A szervezőktől megtudtuk, hogy a résztvevők két csoportban gyakorolnak, egyikük délelőtt, a többiek délután, a kettő között pedig sajtótájékoztató lesz. Begyűjtöttem a többi információt is, kiderítettem, hogy hova és hogyan tudok eljutni, majd lesétáltam pályához. Itt rám szóltak, hogy netovább. A szervezők eligazítása sem sikerült valami fényesen, mert mind az ellenkezőjét állította, mint akit előtte megkérdeztünk.

Már gyakoroltak a pilóták, és jócskán volt kicsúszás is, hiszen az eső már éjjel óta megállás nélkül szakadt, a pálya pedig eléggé keskeny és kanyargós volt. Délutánra inkább kétéltűekkel kellett volna menniük, mert a pályán állt már a víz. Többek között az ír Adam Carroll (A1 GP, Írország csapata) nézte el az egyik kanyart, és tért vissza gyalog a paddockba, de többen is megforogtak, vagy kicsit átépítették a pályát.

A melegedő és a médiaszoba a stadion majdnem legfelső részén volt, ez volt a központi hely, és csak innen lehetett lejutni a paddockba, a sajtószobába és/vagy a pályára, másképpen nem. A két nap alatt annyi lépcsőt másztam, hogy hétfőn a Tower lépcsői meg se kottyantak már, úgy futottam fel rajtuk, mint egy gazella.

Lementem a paddockba, ami valójában egy nagy garázs volt a földszinten. Itt voltak láthatók az idei öt különböző típusú autók: a Ford Focus WRC, a KTM X-BOW, az Abarth 500, az RX 150 és a ROC autó. A legutóbbi volt a legkedveltebb a pilóták körében. Ezek mellett láthattuk a többi résztvevő autót is, mint Andy Priaulx BMW-je, mely a WTCC egyik szépsége, és mely autócsoda hangjának duruzsolását szívesen hallgatnám naphosszat.

Persze jómagam inkább az F1-esautókra voltam kíváncsi. A program szerint Lewis Hamiltont láthattuk csak vasárnap a McLarenjével, ám aznap délelőtt megláttam a Brazíliában használt fehér festésű Red Bullt, már biztos voltam benne, hogy a tavalyi évhez hasonlóan David Coulthard is megtesz pár kört a nézők nagy örömére. Elindultam hát az F1-es autók keresésére, mivel mondhatni el voltak rejtve. Nem a többi autó mellett álltak, hanem jóval odébb, ráadásul egymástól is elég távol. Amikor odaértem a stadion másik oldalán táborozó Red Bull csapathoz, egy szerelő éppen egy hagyományos festésű autót polírozott, a fehér pedig le volt takarva a kíváncsi szemek elől, ráadásul melegítő takaróval. (Nem mintha rajtam kívül más kíváncsiskodó is járt volna arra.)

A Red Bull demo team csapat tagjai jöttek erre a rendezvényre, pont mint a McLarennél, de ott legalább voltak páran a tesztcsapatból is, akikkel tudtam beszélgetni. Kiderült, hogy két autót hoztak, melyből az egyik Lewis autója az idei Brit GP-ről, a másik pedig a Brazil GP-ről. Ez utóbbival közös képem is van. Ismét megállapítottam, hogy a McLaren csapat annak ellenére, hogy topcsapat, nagyon barátságos.

Egy újabb lépcsőmászással “visszajutottam” a paddockhoz, de most arra a részre, ahol a pilóták ki-be szállnak az autóból. A szervezők nagy része franciául beszélt, valószínűleg a korábbi szervezők csapatát kérték meg, hogy segítsenek be (2005-2006-ban Párizsban rendezték meg a ROC-t). Összesen kilenc pilóta gyakorolt, a szerelők pedig megpróbálták kicsit kikozmetikázni a megtört autókat. Kicsit nézelődtem, fotóztam, majd visszamentem a nézőtérre és a pályára, hogy legyen néhány akciófotóm is.

A nézőtéren megláttam pár pilótát, akik délutánra voltak beosztva. Nézték, hogy a többiek hogyan veszik az akadályokat, hogyan birkóznak meg az egyre növekvő vízmennyiséggel a pályán. Nem sok sikerrel, mondanom se kell. Csak reménykedtünk, hogy másnapra kellemesebb, és esőmentes legyen az idő.

Ebédszünet helyett sajtókonferencia volt. Megmondták, hogy lehet kérdezni, de lehetőleg ne F1 témában. Erre mindössze három fő kapott lehetőséget, egyikük Michael Schumachert kérdezhette, a másik kettő pedig Jenson Buttont. Ebből a kettőből az egyik én voltam. Megérkeztek a pilóták, kivéve a többszörös világbajnokot, Michael Schumachert és Sebastien Loeböt, akiket későbbre vártak. Schumi az utolsó két percre “civilben” megérkezett, Loeb pedig csak délután jött. Kellemes hangulatban telt a sajtótájékoztató, Coulthard, Carl Edwards és Vettel sokat viccelődtek. A végén kérdezhettem Jensontól, de mindenekelőtt sok sikert kívántam neki és a csapatnak. Megkérdeztem mi a véleménye a szezon közbeni tesztek betiltásáról. Úgy tűnt támogatja, a spórolás jegyében – na meg gondolom a kevesebb munka jegyében is. Délután a nézőtéren odaadtam neki a pár hete Barcelonában róla készített fényképemet, ahol utoljára volt a Honda színeiben… Remélem, beteszi a gyűjteményébe.

A folyosó szélére álltam, ahol a pilóták elhaladtak, amikor kimentek az autókhoz. Sikerült elkapnom Coulthardot és megbeszélni, hogy vasárnap készíthetem vele az előre lebeszélt interjút. Adam Carrollal is beszélgettem, később pedig alig ismertem meg civilben (mert mindig zöld overálban volt), és utána is kiáltottam, hogy “you are not green any more” (vagyis hogy már nem “zöld”?!) Jót derült rajta, és onnantól mindig kedvesen mosolygott és köszönt is. Szimpatikus volt még a motoros Troy Bayliss. MS kicsit morcosabb volt, nem akart túl sok kérdésre válaszolni, de sajtósa jobb belátásra bírta.

Vasárnap reggel már 9:00re odaértem, mert elvileg 8:30-tól gyakoroltak volna a pilóták. Gondolom azért volt ez a programmódosítás, hogy legyen lehetőségük száraz pályán is gyakorolni. Vasárnapra ugyanis szerencsére elállt az eső, habár a hatalmas ködben a stadion is szinte “elveszett”. A gyakorlás kezdetét háromnegyed órával eltolták, talán lusták voltak a sztárok korán kelni. Mi viszont potyára keltünk fel olyan korán.

A stadion még mindig nem volt nyitva a nézők előtt. Felmentem a nézőtérre és a nézők által használható folyosókra, ahol a büfések már készülődtek. Éhes voltam, de még nem lehetett semmi ennivalót kapni. Előző nap is egy ismerős által félrerakott 3 mini szendvicsen éltem. Még szerencse, hogy nem szoktam éhes lenni ilyen rendezvényeken, mert leköt a látvány. Amikor végre kinyitottak az árusok, vettem egy Hot Dogot. A szálláson a reggeli ugyanis két pirítós volt vajjal és lekvárral (micsoda választék), attól aztán éhen is halhattam volna.

Megláttam DC-t, aki kicsi Daytont hozta éppen, de sajnos nem látszott belőle semmi. Később a VIP szoba ajtaján lévő kis ablakon meg lehetett kukkantani, amint büszke mamája kezében gőgicsél.

Eközben éppen a hírességek versengtek az Abarth 500-assal, akik főként boxolók voltak. Mivel nekik egyáltalán nem volt lehetőségük gyakorolni, ráadásul nem is profi sofőrök, elég szépen sikerült az autókat és a pályát is átrendezniük. Az egyik nagydarab be se fért a kicsi autóba, és végül lefújták a bemutatót. Ezután következett volna a Lewis Hamilton-Chris Hoy (négyszeres olimpiai bajnok) összecsapás, de a rossz “terepviszonyok” miatt kicsit átírták a forgatókönyvet. Lewis először az öccsét vitte körbe az SLR Mercivel, majd Hoy-t. A bicaj vs SLR verseny elmaradt.

A VIP paddock látogatás következett, ahol a pilóták dedikáltak, és kiállították az F1-es autókat is. Lewis Hamiltont még mindig nem láttuk, ám DC és Vettel szorgalmasan “dolgozott” a RB autók előtt. Az egyes csoportosulások azt jelentették, hogy ott állnak és dedikálnak valahol a pilóták. Schumi lépett le legelőször, akit egy kis – reptereken is használatos – kocsival vittek vissza a VIP szobába.

Elkezdődött a Nemzetek Kupája, ahol kemény küzdelemben Németország csapata, vagyis Sebastien Vettel és Michael Schumacher nyert Team Scandinavia ellen. A döntőt nem láttam, mert akkor készítettem az interjút DC-vel. Sajnos nem sikerült teljesen befejezni, mert mennie kellett. Azt mondta, hogy majd folytatjuk. Az interjú később olvasható lesz az F1világ.hu-n.

A verseny után berohantunk a médiaszobába, ahol a sajtótájékoztatót vártuk. A pilótákat annyira eláztatta a pezsgő, hogy át kellett öltözzenek. Amíg rájuk vártunk, lemaradtunk Lewis Hamilton F1 bemutatójáról. Ami hiányzott, az a F1-es autók hangja, így a legszebb élmény az volt, amikor DC F1-es autója a pályára gördült. Néha manuális segítségre volt szüksége, mert amikor megforgatta párszor az autót, kétszer is nekiment a “falnak”.

A szünetben motoros és biciklis és egyéb bemutatók is voltak az F1-es autókon kívül, remek akrobatikai látványosságok. Végül következtek az egyéni megmérettetések, maga a Race of Champions. Mivel DC- teljesen váratlan módon eljutott a döntőig, így éreztem, hogy az interjú nem kerül befejezésre. Az elődöntőket és a döntőt a TVből néztük, de amikor kocsit váltottak, akkor a helyszínről kísértük végig azt. A legtöbben persze DCnek szorítottunk, ráadásul jó hangosan, a franciák pedig Loeb nevét harsogták.

Végül Loeb nyerte kemény csatában a versenyt, DC pedig igazán kitett magáért. Úgy tűnik az apaság meghozta újra a versenykedvét. A verseny után visszament a VIP helységbe, és hamarosan mindenki hazament. Loeb cipelte a hatalmas trófeáját, DC pedig fiát, Daytont. Kifelé jövet elkaptam, hogy legalább írja alá a könyvét, és megbeszéltük, hogy a maradék pár kérdésre e-mailben válaszol majd.

Az izgalmas versenyek után lassan kiürült a stadion, és elkezdték lebontani a pályát is. Még maradtam egy kicsit, aztán fájó szívvel elhagytam én is a Wembley stadiont.