„Ez nem tehetség, csak szerencse” – Norris visszavonta korábbi kritikáját Verstappenről! - F1VILÁG.HU

„Ez nem tehetség, csak szerencse” – Norris visszavonta korábbi kritikáját Verstappenről!

HIRDETÉS
Lando Norris a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) díjátadó gáláján visszavonta korábbi, sokak által vitatott kijelentését, amelyben Max Verstappen brazíliai győzelmét pusztán szerencsének nevezte. A brit versenyző elismerte, hogy szavai félreérthetőek voltak, és méltatta a négyszeres világbajnok teljesítményét.
Lando Norris, Max Verstappen, Charles Leclerc

Max Verstappen a São Pauló-i Nagydíjon lenyűgöző győzelmet aratott, miután a 17. helyről rajtolva, nehéz időjárási körülmények között tört magának utat az élre. A verseny közepén bekövetkezett piros zászló lehetővé tette számára, hogy szabadon cseréljen kerekeket, ezáltal előnyre tegyen szert, ami egyértelműen kulcsszerepet játszott a győzelmében. Ez a győzelem azonban széles körű elismerést váltott ki, és sokan a holland pilóta eddigi legjobb teljesítményének nevezték. Norris ugyanakkor a futam után arról beszélt, Verstappen a szerencsének köszönhetően nyert.

„Ez nem tehetség, csak szerencse” – mondta a McLaren versenyzője, szavai pedig gyorsan elterjedtek a médiában.

Az FIA múlt pénteki díjátadó gáláján aztán — ahol Norris átvehette a bajnoki 2. helyezettnek járó trófeát — a brit pilóta tisztába tette korábbi nyilatkozatát: elismerte, hogy Verstappen teljesítménye Brazíliában és az egész szezon során kiemelkedő volt.

„Először is szeretném visszavonni azt a korábbi kijelentésemet, miszerint az csak szerencse volt, nem tehetség” – mondta Norris. „Tudjátok, hogyan ferdít a média… De gratulálok Maxnak. Amit idén tett, különösen Brazíliában, az hihetetlen volt. Én vagyok az első, aki elismer egy ilyen teljesítményt, amikor épp ellene küzdök.”

Norris évértékelője során önkritikusan beszélt saját teljesítményéről, és elismerte, hogy Verstappenhez képest még mindig van hová fejlődnie, ha harcolni akar a világbajnoki címért.

„Ez egy kemény szezon volt” – mondta a brit. „Természetesen mindent beleadtam, és próbáltam a lehető legjobb csatát nyújtani, de idén ez nem volt elég. Ugyanakkor tudok örülni annak, hogy Max mögött végezhetek másodikként, mert ez önmagában is nagy teljesítmény.”

„Számomra ez egy csodálatos év volt. Sok eredmény, sok fejlődés a részemről, de tudom, hogy még többre van szükség. Izgatottan várom a következő évet, hogy újra megpróbáljam ugyanazt, vagy még többet elérni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!