Lewis Hamilton annak ellenére is optimistán látja esélyeit a Brit Nagydíjon, hogy csak a negyedik helyen végzett a mai időmérő edzésen, ahol első gyorskörén hibázott, és kis híján eldobta versenygépét az egyik kanyarban.
Lewis Hamilton annak ellenére is optimistán látja esélyeit a Brit Nagydíjon, hogy csak a negyedik helyen végzett a mai időmérő edzésen, ahol első gyorskörén hibázott, és kis híján eldobta versenygépét az egyik kanyarban.
A McLaren brit pilótája, aki pályafutása első hazai versenyét az élről kezdhette meg még a tavalyi évben, hibázott első mért körén az utolsó etapban, majd végül nyolc tizedet kapott a pole pozíciót megszerző csapattársától, és a negyedik helyről várhatja a holnapi futam rajtját.
“Semmi nincs veszve, ott vagyok az élmezőnyben” – mondta Hamilton az időmérő után az ITV Sport tudósítójának.
“A stratégiám kiváló, az üzemanyagszintemmel sincs gond, és az autó fantasztikusan teljesített az egész hétvégén, így minden okom megvan arra, hogy optimistán várjam a folytatást.”
A brit pilóta azt is elmondta, hogy azért hibázott, mert túlkormányozottá vált autója a harmadik etapban.
“Az első gyorsköröm rendben ment, aztán a fékzónához érkezve az autó hátulja kitört, és már nem tudtam korrigálni. Szélesen vettem a kanyart, lecsúsztam a földes részre, így be kellett fejeznem mért körömet” – magyarázta Hamilton.
“Azonban mindezek ellenére úgy gondolom, hogy nagyon gyorsak voltunk. Az utolsó körömmel nem volt probléma, minden rendben ment, de így utólag azt kell mondanom, hogy talán túl keményen hajtottam kivezető körömön, és túlságosan elhasználtam a gumikat.”