Lewis Hamilton végzett az élen a Szingapúri Nagydíj harmadik edzésén, ahol ismét meleg fogadta a mezőnyt. A McLaren brit világbajnokát Sebastian Vettel követte a második helyen, aki mögött Nico Rosberg sorakozott fel. Fisichella csak az utolsó a Ferrarival.
Lewis Hamilton végzett az élen a Szingapúri Nagydíj harmadik edzésén, ahol ismét meleg fogadta a mezőnyt. A McLaren brit világbajnokát Sebastian Vettel követte a második helyen, aki mögött Nico Rosberg sorakozott fel. Fisichella csak az utolsó a Ferrarival.
Azt követően, hogy a pénteki edzések után még autója teljesítményére panaszkodott, Lewis Hamilton diktálta a tempót a szombati tréningen, ahol egy új kasztnival gördült pályára, mert az éjszaka folyamán fellépett egy elektronikus probléma.
A második helyen a vb-címért még harcban álló Sebastian Vettel végzett a Red Bullal, akit Nico Rosberg követett a Williamsszel, míg a negyedik helyen a McLaren másik versenyzője, Heikki Kovalainen végzett.
Az első 25 percben folyamatosan változott a sorrend az élen, ám ekkor jött Hamilton, aki több mint egy teljes másodpercet adva a többieknek, átvette a vezetést, majd követező mért körén még többet faragott idejéből, és megerősítette vezető helyét.
Az utolsó perekben azonban volt még némi változás. Vettel a lágyabb keverékeken átvette a vezetést, azonban nem maradt sokáig az élen, mert Hamilton 1:47-632-es idejével visszavette első helyét, pedig első próbálkozását a lágy gumikon meg kellett szakítania, mert hibázott a 8-as kanyarban.
Vettel 0.277 másodperccel lemaradva a második lett, ám a mögötte befutó Rosberg és Kovalainen már hét tizedes hátrányban volt a brit pilótával szemben. A BMW Sauber duója az ötödik, illetve a hatodik helyen végzett, az új aerodinamikai csomagnak köszönhetően.
Rubens Barrichello a hetedik lett, míg csapattársa, a bajnokság élén álló Jenson Button csak a 14. helyig jutott, és nem volt túlságosan megelégedve autójával.
Kimi Raikkönen a 12. helyre hozta be a Ferrarit, míg csapattársa, Giancarlo Fisichella csak az utolsó helyen végzett, több mint egy teljes másodperces lemaradásban a finnhez képest, így mindenképpen javítania kell teljesítményén az időmérőre.
A tegnapi nappal ellentétben, a mai edzésen mindenki elkerülte a falat.
Szingapúri Nagydíj, harmadik szabadedzés:
1. Hamilton McLaren-Mercedes 1:47.632 15 2. Vettel Red Bull-Renault 1:47.909 + 0.277 17 3. Rosberg Williams-Toyota 1:48.332 + 0.700 18 4. Kovalainen McLaren-Mercedes 1:48.420 + 0.788 14 5. Kubica BMW Sauber 1:48.501 + 0.869 16 6. Heidfeld BMW Sauber 1:48.526 + 0.894 13 7. Barrichello Brawn-Mercedes 1:48.551 + 0.919 16 8. Glock Toyota 1:48.673 + 1.041 17 9. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:48.754 + 1.122 17 10. Trulli Toyota 1:48.757 + 1.125 12 11. Nakajima Williams-Toyota 1:48.831 + 1.199 17 12. Raikkonen Ferrari 1:48.864 + 1.232 16 13. Webber Red Bull-Renault 1:48.876 + 1.244 15 14. Button Brawn-Mercedes 1:48.921 + 1.289 17 15. Alonso Renault 1:49.032 + 1.400 15 16. Liuzzi Force India-Mercedes 1:49.055 + 1.423 16 17. Sutil Force India-Mercedes 1:49.122 + 1.490 17 18. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:49.399 + 1.767 17 19. Grosjean Renault 1:49.641 + 2.009 16 20. Fisichella Ferrari 1:50.039 + 2.407 21