A McLaren brit világbajnoka, Lewis Hamilton nem tartja meglepőnek, hogy az évad első felében mutatott gyenge teljesítménye miatt rajongóinak egy része átpártolt honfitársához, a jelenlegi listavezető Jenson Buttonhoz.
A McLaren brit világbajnoka, Lewis Hamilton nem tartja meglepőnek, hogy az évad első felében mutatott gyenge teljesítménye miatt rajongóinak egy része átpártolt honfitársához, a jelenlegi listavezető Jenson Buttonhoz.
A bajnoki címvédő – versenygépe gyengélkedése miatt – borzalmasan gyengén kezdte az évet, amit az is bizonyít, hogy a július végi Magyar Nagydíjon aratott győzelméig egyszer sem állhatott fel a dobogóra.
Eközben Button az első hét futamból hatot megnyert, és minden esélye megvan arra, hogy megszerezze a bajnoki címet az idei évben, jóllehet az elmúlt három versenyen visszaesett csapatának teljesítménye.
Mindez a lelátók képén is látszik, hiszen egyre többen öltik magukra a fehér-sárga mezt, és cserélik le ezüstszínű szerelésüket, ami egyáltalán nem lepte meg Hamiltont, és valahol törvényszerűnek is tartja.
“Nem igazán foglalkoztat mindez, a dolgok már csak így mennek” – mondta a brit pilóta a Daily Mail-nek adott interjújában. “Az emberek a győzteseket szeretik – sokan csak a győzelemre képes csapatokat támogatják, ahogy a futballban.”
Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint változott-e az emberek róla alkotott képe, mióta a tavalyi évben megszerezte pályafutása első világbajnoki címét a Forma-1-ben, Hamilton a következőket mondta:
“A média kezében hatalmas fegyver van. Az emberek szinte mindent elhisznek, amit a bulvárlapokban olvasnak. Ez olyan, mint mikor azt mondták, hogy vettem egy hajót. Soha nem gondolkodtam ilyenen. Béreltem hajót, de nem költöttem rá, nem szórom a pénzt. Néha elviszem a barátnőmet nyaralni – és igen, jobb utazásokat engedhetek meg magamnak, mint mások, de nem élek extravagáns életet.”
Korábban sokan azzal vádolták Hamiltont, hogy csupán anyagi megfontolásból, a jobb adózás miatt hagyta el Nagy Britanniát, és költözött Svájcba, ám az érintett elmondta, szíve szerint maradt volna hazájában, de muszáj volt odábbállnia, hogy normális életet élhessen.
“Ha az én helyemben lennének, akkor ők is ezt tennék. Ha el szeretnél menni egy moziba, de nem teheted meg anélkül, hogy ne ostromolna meg egy halom ember, és nem élhetsz normál életet, akkor meg kell tenned a szükséges lépéseket. Most teljesen normális életet élek ott, ahol élek, és elégedett vagyok ezzel” – magyarázta.
Hamilton az idény elején nagyon nehéz helyzetbe került, hiszen hazugságon kapták Melbourne-ben, ahol szándékosan elhallgatott fontos információkat a stewardok elől.
A brit versenyző azóta már többször bocsánatot kért, és elfogadja, hogy sokan elpártoltak tőle a történtekért.
“Csak annyit tudok mondani, hogy senki sem tökéletes. Én is emberből vagyok. Nincsenek szuperképességeim, egy egyszerű ember vagyok, aki a nulláról indult.”
“Azonban mikor egy híresség hibát követ el, azonnal a címlapokra kerül. Pedig ez általában csak egy hibás lépés, semmi több” – tette hozzá Hamilton.