Lewis Hamilton ígéretet tett, hogy nem rágódik a történteken, és csakis a szezon hátralévő versenyeire koncentrál, miután az FIA Fellebbviteli Bírósága visszadobta a McLaren belga eset kapcsán benyújtott fellebbezését.
Lewis Hamilton ígéretet tett, hogy nem rágódik a történteken, és csakis a szezon hátralévő versenyeire koncentrál, miután az FIA Fellebbviteli Bírósága visszadobta a McLaren belga eset kapcsán benyújtott fellebbezését.
A brit versenyző, aki jelenleg egy ponttal vezeti a bajnokságot legnagyobb riválisa, Felipe Massa előtt, csalódott volt az FIA döntése miatt, azonban elmondása szerint már maga mögött hagyta az egész ügyet.
“Az emberek talán arra számítanak, hogy levert leszek a mai eredmény miatt, azonban az nem én vagyok” – mondta Hamilton délutáni közleményében. “Most csak annyit szeretnék, hogy magam mögött hagyjam az egész ügyet, és visszatérjek ahhoz, amit mi pilóták a legjobban szeretünk: egymás ellen versenyezni.”
“Versenyzők vagyunk, bennünk van a versengés, és imádunk előzni. Manapság nagyon nehéz előzni, és nagyon jó érzés, ha sikerre viszel egy remek előzési manővert. Ha pedig ez örömet okoz a helyszínen lévő és a TV előtt ülő nézőknek, akkor még jobb. Szóval csalódott vagyok, valóban, de nem vagyok levert a történtek miatt.”
A McLaren F1 vezérigazgatója, Martin Whitmarsh hozzátette, azt gondolták, hogy a fellebbezést elfogadják.
“Természetesen csalódottak vagyunk a mai ítélet miatt, és hogy nem született döntés arról, amiért fellebbeztünk” – mondta Whitmarsh. “Senki nem akar futamgyőzelmet aratni a bíróságon, de úgy éreztük, hogy Lewis megnyerte a Belga Nagydíjat, a pályán, izgalmas és lenyűgöző módon.”
“Jogi csapatunk, és a tanúk higgadtan elmagyarázták ezt, és hittük, hogy az FIA Nemzetközi Fellebbviteli Bírósága elfogadja a fellebbezésünket. Ennek ellenére úgy határoztak, hogy a fellebbezésünk elfogadhatatlan. Mostantól kezdve pedig a 2008-as szezon hátralévő négy versenyére koncentrálunk.”