Különösebb izgalmak nélkül dőlt el a világbajnoki csata az Abu Dhabi Nagydíjat megnyerő Hamilton javára, akire a rosszul rajtoló, majd műszaki problémával küzdő Rosberg nem jelentett veszélyt.
Különösebb izgalmak nélkül dőlt el a világbajnoki csata az Abu Dhabi Nagydíjat megnyerő Hamilton javára, akire a rosszul rajtoló, majd műszaki problémával küzdő Rosberg nem jelentett veszélyt.
Rosberg már a rajtnál lépéshátrányba került, hiszen rosszul indult el, Hamilton könnyedén elment mellette, sőt, kis híján Massa is megelőzte. Bottas is jócskán visszaesett, Button, a két Ferrari és Kvyat is megelőzte.
Hamilton bő egy másodperces előnnyel rótta a köröket, így Rosberg az állítható hátsó szárnytól sem várhatott segítséget.
A kerékcseréket hamar megkezdte a mezőny – ahogyan arra számítani lehetett -, Alonso már a 6. körben kiállt, és lágy abroncsokra váltott a szuperlágyakról, majd érkeztek a többiek is.
Rosberg nem tudott közelebb kerülni csapattársához, és a világbajnoki cím még távolabb került számára, amikor autója elkezdtet erőt veszíteni. A német fokozatosan visszaesett, a riválisok különösebb erőlködés nélkül tudtak elmenni mellette.
A bokszutcából rajtoló Red Bullok remek ütemben törtek előre, a hajrában Ricciardo már a harmadik helyen haladt, Vettel pedig ötödik volt.
Massa körökön keresztül vezette a versenyt, de az utolsó kerékcserék után Hamilton vette vissza a vezetést. Az eltérő taktikából kifolyólag Massa frissebb gumikon teljesíthette az utolsó jó tíz kört, de körönként egy másodpercet kellett volna ledolgoznia Hamiltonnal szemben, amire nem volt reális esélye.
Négy körrel a vége előtt Rosberg autója már nem először állt meg ideiglenesen, és bár folytatni tudta, de már a pontszerzők közül is kicsúszott. Nem sokkal a vége előtt ki akarták hívni a bokszba a németet, de engedélyt kért rá, hogy elvergődhessen a célig.
Massa próbálta izgalmassá tenni a hajrát, egyre közelebb is került a 44-es számú Mercedeshez, de nem került előzési pozícióba. Így Hamilton stílusosan, futamgyőzelemmel szerezte meg pályafutása második F1-es világbajnoki címét. A brit pilótának nyolcadik szezonjában jött össze a duplázás.
Massa így tehát második lett, és a Williams kettős dobogót ünnepelhetett, ugyanis a harmadik helyen Bottas ért célba. Ricciardót negyedikként intették le – a bokszutcából rajtolva ez is parádés teljesítmény. Button ötödikként végzett, vele kapcsolatban nagy kérdés, hogy ez volt-e pályafutása utolsó F1-es futama, vagy esetleg jövőre is maradhat a McLarennél. Hülkenberg és Perez értékes pontokat szerzett a Force Indiának a 6. és 7. helyen. Vettel nyolcadik lett, Alonso és Räikkönen előtt.
Hamilton csak a díjátadó előtt a váróban vette le sisakját, látszott rajta, hogy megkönnyezte második bajnoki címét. Rosberg végül 14. helyen ért célba, de első útja Hamiltonhoz vezetett, hogy személyesen is gratuláljon csapattársának.
A világbajnokságot a duplapontos szabálynak köszönhetően Hamilton végül 67 pontos előnnyel nyerte meg Rosberg előtt. Ricciardo harmadikként zárt. Bottas végül megszerezte a negyedik helyet, amit célként tűzött ki maga elé az időmérő után. Vettel, Alonso, Massa, Button, Hülkenberg és Perez lett a pontverseny sorrendje a top10-ben. A konstruktőrök közt Mercedes, Red Bull, Williams, Ferrari, McLaren lett a sorrend a mezőny első felében.
A mezőny a jövő héten még Abu Dhabiban tesztel, majd következik a téli szünet, és a következő szezonra való felkészülés. A 2015-ös mezőny pilótafelállása még nem teljesen ismert, a közvélemény leginkább Alonso bejelentését várja, de lényegében nyílt titok, hogy a McLaren-Hondánál folytatja.
A következő versenyt 2015. március 15-én rendezik Ausztráliában.