Hamilton: Hálás vagyok, hogy rajthoz állhatok - F1VILÁG.HU

Hamilton: Hálás vagyok, hogy rajthoz állhatok

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton úgy érzi, sikerült maga mögött tudni a katasztrofálisan sikerült Monacói Nagydíjat, és elnézést kért mindenkitől, akit a verseny utáni nyilatkozatával megbántott volna.


A McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton úgy érzi, sikerült maga mögött tudni a katasztrofálisan sikerült Monacói Nagydíjat, és elnézést kért mindenkitől, akit a verseny utáni nyilatkozatával megbántott volna.

Hamilton számára csalódást keltően ért véget a monacói versenyhétvége: a vasárnapi futamon kétszer is olyan balesetbe keveredett, mely miatt a versenybírók megbüntették. A McLaren versenyzője ezt nem nézte jó szemmel, és a BBC kamerája előtt kifakadt a versenybírókra, valamint versenyzőtársaira is.

„Múlt héten, a verseny után volt egy kis időm arra, hogy átgondoljam, hogy is viselkedtem, és visszatekinthettem a hétvégémre. Olyan érzés lehet, mintha egy rossz napom lett volna az irodában” – mondta Hamilton.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt a minap úgy nyilatkozott, fontolgatta, hogy hat futamos eltiltást javasol a brit pilótának, aki azonban levelet intézett az FIA-nak, melyben bocsánatot kért a történtekért.

„Írtam egy levelet az FIA-nak, hogy bocsánatot kérjek és beszéltem a versenyzőkkel is [Pastor Maldonadóval és Felipe Massával]. Úgy éreztem, ez szükséges, és ez a helyes dolog, hogy magam mögött tudjam hagyni az egészet.”

„Ilyen a versenyzés… ha az ember versenyképes, és ez a motorsportok csúcsa… nem könnyű előzni, tehát minden egyes mozdulat megkérdőjelezhető, néha jól csinálod, néha nem. Ez elkerülhetetlen. Néha sikerül, néha pedig nem.”

„A stewardok nagyszerű munkát végeztek, és amióta az F1-ben, vagyok, sokat fejlődtek, sokkal következetesebbek. Ezzel együtt jobb’ szeretném, ha nem látogatnám meg őket olyan gyakran, próbálkozom, de az egész életemet az igazgatói irodában töltöttem, szóval megszoktam. Viszont próbálok tanulni ezekből a helyzetekből.”

„Volt időm arra, hogy áttekintsem a hétvégét és egy őszinte bocsánatkérő levelet írtam Jean Todtnak és az FIA-nak, melyre kaptam egy remek választ. Ezután képes voltam magam mögött tudni az egészet és nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek. Azt szeretném tenni, ami a legjobb a sportnak, és szeretnék hozzájárulni a sportág fejlődéséhez is.”

Hamilton hozzátette, a balesetek további érintettjeivel, Felipe Massával és Pastor Maldonadóval is tisztázta a Monacóban történteket.

Hirdetés

„Nagyon jól ismerem Felipét, már azóta, hogy az F3-ban versenyeztem és talán a GP2-ben, jó kapcsolatot ápolok vele, szóval felhívtam, higgadt volt és megértette a helyzetemet. Ami Pastort illeti, láttam őt, pár éve ismerem, és fantasztikus munkát végez. Nagyon gyors volt ezen a hétvégén, én pedig nem akartam senkit kiütni erről a versenyről.”

„Azt hiszem, ez az eset sok dolog folyományaként történt. Mindannyian tudjuk, milyen, ha az ember nyomás alatt van, és ilyenkor az ember önmagára is nyomást gyakorol, hogy sikeres legyen. Mindannyiunknak voltak már rossz napjai, és ez számomra egyértelműen egyike volt a legrosszabb versenyhétvégéknek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!