A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy a montreali futamgyőztes, Robert Kubica lesz az egyik ellenfele a bajnoki címért folytatott küzdelemben az idei év hátralévő részében.
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy a montreali futamgyőztes, Robert Kubica lesz az egyik ellenfele a bajnoki címért folytatott küzdelemben az idei év hátralévő részében.
Azzal, hogy megszerezte pályafutása első győzelmét Kanadában, a BMW lengyel versenyzője átvette a vezetést a világbajnokságban, és négy pontos előnnyel érkezhet meg a szezon nyolcadik állomásának helyet adó Francia Nagydíjra.
Hamilton – aki tíz rajthelyes büntetéssel várhatja a jövő hétvégi futamot – elmondta, őt egyáltalán nem lepte meg Kubica kiváló teljesítménye az idei évben, hiszen már korábban is érezni lehetett, sok van még a lengyel versenyzőben.
“Már az első versenytől fogva érezni lehetett, hogy harcban lesz a bajnoki címért az idei évben” – mondta Lewis a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában.
“Már az első versenyt a második helyről kezdhette meg. Mindig is tudni lehetett, hogy rengeteg tehetség lakozik benne, és amint a BMW egy megfelelő autót biztosít számára, harcba szállhat a végső győzelemért. Ez most megvan, így már semmi sem állhat az útjába.”
Bár komolyan tart Kubicától, a McLaren versenyzője azt is hozzátette, a kanadai malőr nem vetetette vissza, és továbbra is úgy gondolja, hogy megszerezheti a bajnoki címet a 2008-as idényben.
“Minden bizonnyal csak a bajnokság végén dől el, ki viheti el a trófeát, de ezzel nincsen gond, nem aggaszt túlságosan” – folytatta a brit pilóta. “Továbbra is úgy érzem, hogy megszerezhetjük a bajnoki címet, bár egyértelmű, hogy az nem lesz könnyű feladat az idei kiélezett küzdelemben.”