Lewis Hamilton úgy gondolja, nem a pálya vonalvezetésének megismerése, sokkal inkább a többi versenyző viselkedése okozta a legnagyobb problémát számára a mai két szabadedzésen Valenciában.
Lewis Hamilton úgy gondolja, nem a pálya vonalvezetésének megismerése, sokkal inkább a többi versenyző viselkedése okozta a legnagyobb problémát számára a mai két szabadedzésen Valenciában.
A McLaren brit pilótája az ötödik helyen végzett a délutáni edzésen, és bár elégedett volt az új pályával, versenyzőtársai viselkedését kritizálta, akik elmondása szerint több alkalommal is megzavarták gyorskörét, ugyanis állandóan belassítottak, hogy ne legyen előttük forgalom.
“Nagyon fontos, hogy megfelelő szabad tér legyen előtted, ha egy tiszta kört akarsz futni, azonban nem láthatod, hogy ki van előtted, mert beláthatatlanok a kanyarok” –mondta Hamilton.
“Néhány versenyző egyszerűen elemelte a lábát a gázról, és belassított az orrom elé. Nem érdekelte őket, hogy van-e valaki mögöttük. Megpróbálták kihasználni, hogy van egy kis hely mögöttük, és így próbálta teret hagyni maguk előtt, ám ez megengedhetetlen.”
Mindezek ellenére Hamilton elégedetten nyilatkozott csapata teljesítményéről, mert úgy érzi, minden a tervek szerint halad.
“Jól érzem magam” – mondta. “Egy kisebb megpördüléstől eltekintve jó napunk volt, minden a legnagyobb rendben volt. Lassan, de biztosan javult a teljesítményünk, és végeztük el tesztprogramunkat.”
“A pálya fantasztikus. A két hosszú egyenes lehetőséget biztosít arra, hogy lehűtsd az abroncsaidat, aztán a lassú kanyarok megkövetelik, hogy jól bánj a fékeiddel. Igen trükkös a pálya.”
“A mai napon lépésről lépésre haladtam, és folyamatosan javítottam az autó egyensúlyán. Minden egyes alkalommal, mikor kihajtottam a boxból, tanultam valami újat a pályáról. Már csak idő kérdése, és a kirakós teljesen összeáll” – tette hozzá Hamilton.