Lewis Hamilton elégedettségének adott hangot a pénteki szabadedzések után, ugyanis nem számított arra, hogy ilyen jól fog szerepelni Belgiumban, arról pedig még csak álmodni sem mert, hogy ő lesz a mezőny leggyorsabb versenyzője pénteken.
Lewis Hamilton elégedettségének adott hangot a pénteki szabadedzések után, ugyanis nem számított arra, hogy ilyen jól fog szerepelni Belgiumban, arról pedig még csak álmodni sem mert, hogy ő lesz a mezőny leggyorsabb versenyzője pénteken.
Pedig a világbajnoki címvédő diktálta a tempót a versenyhétvége első napján, ami igazából csak egy edzésből állt, mivel a reggeli másfélórás tréninget “elmosta” az eső, így a munka javarésze délutánra maradt.
Hamilton a hét elején még azt mondta, hogy nem vár sokat a gyors belga pályától, ám ennek ellenére jól vette az akadályokat, és az újítások is remekül muzsikáltak.
“Boldogabb vagyok a mai nap, mint arra számítottam” – mondta Hamilton. “Nincs olyan sok leszorító erőnk, mint más csapatoknak, így nem vagyunk olyan gyorsak, mint azt szeretnénk, különösen a középső szektorban. Azonban szerencsére van KERS az autónkban, és az komoly előnyt jelent az első és a harmadik szektorban.”
“Az autó nem volt fantasztikus a mai nap folyamán, azonban igazából csak egy edzésünk volt arra, hogy megtaláljuk a helyes beállításokat, így az előttünk álló éjszaka folyamán még lesznek változtatások.”
“Sokat fejlődtünk Törökországhoz és Silverstone-hoz képest, és versenyképesnek tűnünk, ami fontos, így nem kell szomorkodnunk.”
Hamilton csapattársa, Heikki Kovalainen csak a 12. helyig jutott a második, száraz edzésen, azonban ő is elégedetten nyilatkozott, habár tisztában van azzal, hogy még rengeteget kell dolgozniuk a hétvége folyamán.
“Úgy gondolom, hogy a lassabb kanyarok jobban fekszenek autóinknak, mint a gyorsabb ívek” – mondta. “Szóval szerintem a gyors kanyarokban még mindig időt veszítünk a leggyorsabb autókkal szemben.”
“Viszont egyértelmű, hogy komoly előrelépést értünk el ezen a területen, és az autó nagyon jól muzsikál, úgy tűnik, hogy versenyképes lesz ezen a pályán. Ismét partiban vagyunk az élen állókkal, ami megnyugtató, és most egy erős versenystratégián dolgozunk.”
“Mindent meg kell tennünk azért, hogy jó helyről kezdhessük meg a futamot” – tette hozzá.