Hamilton magabiztosan várja a Magyar Nagydíjat - F1VILÁG.HU

Hamilton magabiztosan várja a Magyar Nagydíjat

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Lewis Hamilton nem aggódik amiatt, hogy két pontra apadt előnye a világbajnokságban az Európa Nagydíjat követően, ahol az idei évben először fordult elő, hogy nem állhatott fel a dobogóra, sőt pontot sem szerzett.

Lewis Hamilton nem aggódik amiatt, hogy két pontra apadt előnye a világbajnokságban az Európa Nagydíjat követően, ahol az idei évben először fordult elő, hogy nem állhatott fel a dobogóra, sőt pontot sem szerzett.

Fernando Alonso sikerével zárult az eső áztatta Európa Nagydíj, ahol sem csapattársa, sem a ferraris Kimi Raikkönen nem szerzett pontot. A spanyol versenyző ezzel két pontra faragta hátrányát Hamiltonnal szemben, hét versennyel a szezon vége előtt.

Hamilton a verseny után elmondta, sokkal többet tanult ezen az egy versenyen, mint az elmúlt kilencen összesen, és bár csökkent az előnye a pontversenyben, magabiztos, mert továbbra is ő áll az élen.

“Hét versennyel a szezon vége előtt még hosszú út áll előttünk” – mondta a brit versenyző. “Optimistán várom a következő futamot. Továbbra is én vezetem a bajnokságot, ami megnyugtató, különösen azok után, hogy mennyire szerencsétlen voltam ezen a hétvégén. Ez is bizonyítja, hogy milyen keményen kell a többieknek hajtani, hogy befogjanak.”

Alonso eközben elmondta, túl korai még arról beszélni, ki nyeri meg az idei bajnokságot.

“A következő hét versenyen egyik versenyzőre se tenném a pénzem. Bárki győzhet, hiszen a versenyek nagyon kiszámíthatatlanok lettek” – magyarázta Alonso, aki a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Magyar Nagydíj előtt ünnepelni 26. születésnapját.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!