A világbajnokság éllovasa, Lewis Hamilton elmondta: megkönnyebbülve érzi magát, hogy az olasz futamon történtek ellenére, sikerült megtartania vezető pozícióját a bajnokságban, négy futammal a szezon vége előtt.
A világbajnokság éllovasa, Lewis Hamilton elmondta: megkönnyebbülve érzi magát, hogy az olasz futamon történtek ellenére, sikerült megtartania vezető pozícióját a bajnokságban, négy futammal a szezon vége előtt.
Azt követően, hogy az időmérő edzésen egy rossz taktikai döntésnek köszönhetően csak a tizenötödik pozícióban landolt, Hamilton fantasztikusan versenyzett az esőben, és első kiállása előtt már Vettel nyakán, a második helyen autózott.
Igen ám, de csapata a hétvégén már másodszor számolta el magát az időjárást illetően, és ahelyett, hogy intermediate gumikat tett volna fel autójára, az esőgumikkal küldte vissza a pályára, ami rossz döntésnek bizonyult.
A brit versenyzőnek így egy előre be nem tervezett kiállást kellett végrehajtania a futam második felében, mellyel igencsak visszacsúszott a mezőnyben, és végül a két pontot érő hetedik helyen végzett.
Ám mivel a Ferrari duója, Felipe Massa és Kimi Raikkönen is pocsék hétvégét teljesített, így is megtartotta vezető pozícióját a bajnoki pontversenyben.
“Abszolút megkönnyebbültem” – mondta Hamilton. “Kétségem nem volt afelől, hogy jó munkát tudok végezni, felzárkózom, és megszerezhetem a győzelmet. Azt gondoltam, hogy ez lehetséges.”
Arra a kérdésre, hogy nem gondolja-e, hogy csapata hatalmas lehetőséget szalasztott el, hiszen a Ferrari szemmel láthatóan szenvedett, Hamilton a következőket felelte: “Úgy gondolom, hogy mindannyian elszalasztottunk egy remek lehetőséget. Azzal, hogy a mezőny végéről indultam, mindketten (Ferrari duója) elpackáztak egy lehetőséget, hogy értékes pontokat vegyenek el tőlem.”
“Azonban ha sikerül bekerülnöm az időmérő utolsó etapjába, akkor Massa nem került volna be az első tízbe, és akkor sokkal több pontot zsebelhettünk volna be, mint ők. Szóval nem olyan rossz a helyzet.”
Bár sokan azt gondolják, hogy a brit versenyző már csak elbukni tudja a bajnoki címet, ahogy azt a tavalyi évben is tette az utolsó két versenyen, Hamilton elmondta, hogy ez azért nem teljesen így van.
“Mikor vezetsz, valahol ez a helyzet. Azonban én nem így közelítem meg ezt a dolgot. Kimi a bajnok, tehát ő az, aki elveszítheti a bajnoki címet, nem pedig én” – tette hozzá a McLaren versenyzője, aki a jövő héten az FIA Fellebbviteli Bírósága előtt tisztázhatja belgiumi manőverét.