Hamilton miatt kellett kiállnia Kovalainennek - F1VILÁG.HU

Hamilton miatt kellett kiállnia Kovalainennek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis elégedetten nyilatkozott a Kínai Nagydíj után, ahol Lewis Hamilton fölényes győzelmet aratott, mellyel karnyújtásnyira került az idei vb-címhez. A brit szakember azonban hozzátette, nem volt minden tökéletes…

A McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis elégedetten nyilatkozott a Kínai Nagydíj után, ahol Lewis Hamilton fölényes győzelmet aratott, mellyel karnyújtásnyira került az idei vb-címhez. A brit szakember azonban hozzátette, nem volt minden tökéletes…

Miközben Hamilton senkitől sem zavartatva, a saját tempóját autózhatta az élen, csapattársa, Heikki Kovalainen egy jobb első defektet kapott, majd pedig probléma lépett fel V8-as motorjával, ami miatt végül fel is kellett adnia a küzdelmet.

“Tudatos versenyt futottunk a mai napon. Teljes mértékben elégedettek voltunk a csapat teljesítményével ezen a hétvégén” – mondta Dennis.

“Azonban sajnálatos módon Heikki egyik abroncsa defektet kapott. Egy vágást találtunk a gumi belső oldalán. Szerencsére észleltük a nyomáscsökkenést, így szép lassan vissza tudtuk hívni a boxba, de ezzel elúszott minden reménye a pontszerzésre.”

“Később aztán a motor egyik szelepével gondok adódtak, és attól tartottunk, hogy az éppen Lewis előtt robban fel, így nagyon elővigyázatos és okos módon kiszólítottuk a versenyből” – magyarázta a csapatvezető, aki optimistán várja a szezon utolsó állomásának helyet adó Brazil Nagydíjat.

“Az autó nagyon gyors, és a szezonzáróig senkinek sem lesz lehetősége fejleszteni, ami mindenképpen jó jel. Bízom benne, hogy jó munkát fogunk végezni, és akkor nem lehet probléma.”

“Nem lesz egyszerű a Ferrari helyzete, mert azt is megengedhetjük magunknak, hogy csak a harmadik helyen fussunk be Interlagosban. Azonban először is be kell fejeznünk a futamot, így a cél egyértelmű, méghozzá a kockás zászló.”

Hamilton a tavalyi évhez hasonlóan, idén is hét pontos előnnyel érkezhet meg a szezonzáróra, ám a 2007-es esetből tanulva, nem lehet biztos a dolgában…

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!