Hamilton nagy hajrára készül az idei évben - F1VILÁG.HU

Hamilton nagy hajrára készül az idei évben

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Lewis Hamilton szerint minden esélye megvan arra, hogy a csúcson fejezze be az idei évet, mert a folyamatosan érkező újításoknak köszönhetően, egyre eredményesebb csapata, pedig a szezon elején úgy tűnt, nem fog tudni labdába rúgni ellenfeleivel.

Lewis Hamilton szerint minden esélye megvan arra, hogy a csúcson fejezze be az idei évet, mert a folyamatosan érkező újításoknak köszönhetően, egyre eredményesebb csapata, pedig a szezon elején úgy tűnt, nem fog tudni labdába rúgni ellenfeleivel.

A McLaren borzalmasan gyengén kezdte az évet, ám ahelyett, hogy átcsoportosította volna erőforrásait a jövő évre, továbbra is nagyon keményen dolgozott idei autója fejlesztésén, és a nyári szünet előtt bemutatott javítócsomagja meghozta az áttörést.

A brit pilóta a július végi Magyar Nagydíjon megszerezte csapata idei első győzelmét, és úgy érzi, minden esélye megvan arra, hogy eredményesen fejezze be az évet.

“Úgy gondolom, hogy az élmezőnyben leszünk az utolsó öt versenyen” – mondta Hamilton. “Egy alacsony leszorító erős csomaggal készülünk Monzára, majd lesz néhány fejlesztésünk Szingapúrra, így szerintem versenyben leszünk.”

Hamilton az elmúlt futamon már az első körben kiesett, miután belekeveredett egy balesetbe, így nem tudott közelebb kerülni a bajnokság élén álló Jenson Buttonhoz, aki szintén az első körben búcsúzott Belgiumban.

A világbajnoki címvédő jelenleg 45 ponttal van lemaradva honfitársától, miközben az utolsó öt versenyen már csak 50 pont kiadó. Hamilton mindezek ellenére még nem adta fel, és elmondása szerint addig nem is fogja, amíg matematikai esélye van a végső győzelemre.

“Tudom, hogy nagyon szerencsés voltam: az elmúlt két évben a végsőkig harcban voltam a bajnoki címért, így természetesen az idei szezon egy kicsit más, mint a többi” – mondta.

“Azonban az is nagyon élvezetes, hogy minden egyes versenyen őrülten nyomom, és megpróbálom kihozni az autóból a maximumot, ahelyett, hogy a bajnoki küzdelmet szem előtt tartva egyenletes teljesítményt nyújtok.”

“Ez azt is jelenti, hogy mindenhol nagyon keményen tudunk támadni, és szerintem az utolsó öt verseny több okból kifolyólag is eredmény lesz számunkra” – folytatta Hamilton, aki a győzelem reményében utazik Olaszországba.

“Bár Spában nem sikerült, Monzában valóban győzni akarok, és már látni szeretném, hogy miként teljesítünk a tengerentúli versenyeken. Az utolsó öt állomás kiváló keveréke a pályáknak, és már alig várom őket.”

Hirdetés

“Továbbra is mindent beleadok, megpróbálok minél több pontot begyűjteni. Tudom, hogy talán őrültségnek hangzik, de addig nem mondok le a világbajnoki címről, amíg matematikai esélyem van rá.”

“Viszont a legfontosabb az, hogy tovább ismerkedjünk az idei autóval, hogy a jövő évit győztessé tehessük.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!