A Forma-1 legújabb üdvöskéje, Lewis Hamilton még csak nyolc versenyen van túl, de már most tudja, jelenlegi csapatától, a McLarentől szeretne nyugdíjba menni. A bajnokság éllovasa semmi pénzért nem hagyná el a brit gárdát.
A Forma-1 legújabb üdvöskéje, Lewis Hamilton még csak nyolc versenyen van túl, de már most tudja, jelenlegi csapatától, a McLarentől szeretne nyugdíjba menni. A bajnokság éllovasa semmi pénzért nem hagyná el a brit gárdát.
A huszonkét éves versenyző karrierjét már több mint egy évtizede a McLaren egyengeti, így nem volt meglepő, mikor a tavalyi évben a csapat bejelentette, őt szerződteti a kétszeres világbajnok Fernando Alonso mellé.
Bár sokan attól tartottak, hogy a tapasztalatlan versenyző bukdácsolni fog a nagy Alonso mellett, az idei szezon első fele bebizonyította, hogy ennek éppen az ellenkezője áll fenn. Hamilton az eddig megrendezett nyolc futamon kivétel nélkül felállhatott a dobogóra, és két futamgyőzelmével, tizennégy ponttal vezeti a bajnokságot Alonso előtt.
A színes bőrű versenyző nagyszerűen érzi magát csapatában, és már most tudja, ha tehetni, a McLarentől megy nyugdíjba.
“Szenvedéllyel vezetek, de a csapat legalább annyira örül a sikereimnek, mint jómagam, hiszen rengeteg ideje együtt dolgozunk, és szinte velük nőttem fel” – mondta Hamilton Silverstone-ban. “A gyárban minden úgy megy, ahogy mennie kell, szeretem az összes dolgozót, kiválóan megy velük a közös munka. Nem is tudnám elképzelni, hogy más csapatban versenyezzek. Kiválóan érzem magam a csapatban, és nem azt mondom, hogy örökké itt maradok, mert azt sem tudhatom, meddig leszek a Forma-1-ben.”
A bajnoki esélyes Hamilton továbbá elmondta, a Ferrari ajánlatát is visszautasítaná, még akkor is, ha jóval többet kereshetne az olaszok versenyzőjeként.
“Nem hiszem, hogy átszerződnék. Nem a pénzért vagyok itt, nem ez vezérelt abban, hogy bekerüljek a Forma-1-be. Ha Ron eléd állna, és azt mondaná, versenyzői ülést kínálok neked, de nem kapsz fizetést, akkor szerintem mindenki azonnal elfogadná az ajánlatát” – magyarázta. “Természetesen egyre nagyobb elismerésre teszel szert, és idővel már megfizetik azt, amekkora értéket képviselsz, de mint ahogy azt már mondtam, nem ez hajt engem. Nagyon, de nagyon boldog vagyok a csapatban, de nem tudom, mi fog történni.”
“Ha már nem ez lesz a helyzet, le fogunk ülni, hogy megvitassuk a dolgokat, de most erre nincs szükség” – tette hozzá Hamilton, aki bízik benne, hogy a hétvégén győzelemmel lepheti meg hazai közönségét.