A McLaren bajnoki éllovasa, Lewis Hamilton egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy bármiféle nehézséget okozna a versenyzők számára az éjszakai körözés a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Szingapúri Nagydíjon.
A McLaren bajnoki éllovasa, Lewis Hamilton egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy bármiféle nehézséget okozna a versenyzők számára az éjszakai körözés a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Szingapúri Nagydíjon.
Az ázsiai ország ad majd helyet a Forma-1 történetének első éjszakai versenyének, és bár egyesek attól tartanak, hogy gondot okozhat a kivilágított pályán való körözés, Hamilton nem tart a hétvégétől.
“Még soha nem versenyeztem éjszaka, de nem hiszem, hogy bármi probléma is lenne” – mondta Hamilton a csapat előzetesében.
“Más sportágakban sem okozott problémát az éjszakai körözés, és úgy érzem, mindenki megfelelően felkészült, így nem hiszem, hogy bármi probléma lenne. Egy újabb utcai pályán versenyzünk, amely a kedvencem.”
“Eddig annyit tudok, hogy széles és ívesen kanyargós, amit nem vársz egy utcai pályától, azonban biztos vagyok benne, hogy nagyon látványos lesz a verseny” – folytatta Hamilton.
A McLaren brit versenyzője azt is elárulta, hogy nem lesz egyszerű megszokniuk az éjszakai menetrendet.
“Orvosunk egy nagyon precíz tervet készített a versenyzőknek, amihez tartaniuk is kell magukat, mert az edzések mind késő este kerülnek megrendezésre” – magyarázta Hamilton.
“Alapvetően nem is kell átállnunk a helyi időre, mert az teljesen más, mint ahogy a szervezetünk működik. Edzésprogramjaink biztosítják, hogy a versenyhétvégéken a délutánok folyamán vagyunk a csúcson, éppen ezért az európai időhöz tartjuk magunkat, hogy ez se zavarjon meg bennünket.”
“Nyilvánvalóan sokkal nehezebb nem akklimatizálódni a helyi időhöz, mert a szervezeted akaratlanul is reagál a külső hatásokra. Úgy lesz kialakítva minden, az étkezések, a programok, hogy a felkelési és a lefekvési ciklus európai idő szerint maradjon. Például kora délután fogunk majd felkelni, akkor reggelizünk majd meg, éjszaka egykor vacsorázunk, és hajnali háromkor fekszünk majd le.”
“Ez egy teljesen más felkészülés lesz, de mindent beleadunk, hogy jól szerepelhessünk” – tette hozzá Hamilton, aki mindössze egy ponttal előzi meg legnagyobb riválisát, Felipe Massát a bajnokságban, és már csak négy futam van hátra.