Hamilton nem fog kockáztatni a hajrában - F1VILÁG.HU

Hamilton nem fog kockáztatni a hajrában

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Lewis Hamilton elmondta, továbbra sem fog felesleges kockázatot vállalni, és ugyanolyan óvatos lesz az utolsó három versenyen, mint a hétvégi Szingapúri Nagydíjon, ahol beállt Nico Rosberg mögé, és megelégedett a harmadik hellyel.

Lewis Hamilton elmondta, továbbra sem fog felesleges kockázatot vállalni, és ugyanolyan óvatos lesz az utolsó három versenyen, mint a hétvégi Szingapúri Nagydíjon, ahol beállt Nico Rosberg mögé, és megelégedett a harmadik hellyel.

A McLaren brit versenyzője hét pontra növelte előnyét legnagyobb riválisával, Felipe Massával szemben, aki egy boxutcai malőrt követően csak az utolsó előtti pozícióban végzett.

Ennek köszönhetően, Hamiltonnak elég Massa mögött a második helyen végeznie a szezon utolsó három versenyén, és biztosítja magának a bajnoki címet az idei évben.

“Minden a pontszerzésről szól” – mondta Lewis. “Egy pontos előnnyel érkeztem meg Szingapúrba, és tisztában voltam azzal, hogy a Ferrari nagyon erős lesz, így nem lesz egyszerű megvernem őket.”

“Sajnálatos módon a verseny nem úgy alakult számukra, ahogy azt szerették volna, de mi kiváló munkát végeztünk, és pontokat szereztünk.”

“Éppen ezért azt gondolom, hogy ugyanolyan hozzáállással kell készülnünk a következő versenyekre, mint a mostanira, és nem kell feltétlenül erőnkön felül teljesítenünk, mert sok minden megtörténhet, így csakis arra kell koncentrálnunk, hogy a lehető legjobb munkát végezzük.”

Hamilton továbbá azt is elmondta, nagyon örült annak, hogy óvatos taktikája kifizetődőnek bizonyult az éjszakai Szingapúrban.

“Ahogy azt már korábban is mondtam, az egyenletesség az, amivel meg lehet nyerni az idei bajnokságot, és nagyon elégedett vagyok azzal, amit Szingapúrban véghezvittünk” – magyarázta a brit versenyző.

“Csak a harmadik helyen végeztünk, azonban nem is kérhettünk volna ennél jobb eredményt. Nem akartam felesleges kockázatot vállalni, és eldobni azokat a pontokat, amik már biztosan a zsebemben voltak. Kiváló döntéseket hoztunk a versenyen” – tette hozzá Hamilton.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!